Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
III. A szomszéd államok régiói, elképzelt és formalizált földrajzi terei
236 Miklósné Zakar Andrea A provinciák, történelmi régiók mentális terei Románia országrészei jól körülhatárolhatóak, a szakirodalom által provinciáknak is hívott térségeik pedig a mai napig megőrizték sajátosságaikat. Ennek következtében a regionális identitás kialakulásában és megőrzésében is nagy szerepe volt az országrészek, provinciák egyediségeinek. A három nagy országrész: Erdély, Moldova és Havasalföld (Wallachia), amelyeket a román szakirodalom „három román országnak” hív (Cocean 2008), kisebb provinciákra oszthatóak: Bukovina, Moldova; Máramaros, Körös-vidék, Bánát és a történelmi Erdély, Olténia és Munténia, valamint Dobrudzsa. Ezeket a tereket Pompei Cocean provinciális mentális tereknek nevezi (Cocean 2008). Erdély és részei Erdélynek mint területi egységnek mindig volt egyfajta különállása, elszeparálódása, ennek ellenére szervesen együtt értelmezendő a magyar történelemmel, viszont a románok szerint a román történelemmel is. Buda törökök általi elfoglalása óta, vagyis 1541-től beszélhetünk önálló Erdélyi Fejedelemségről, amikor az ország három részre szakadt. Ilyen formában Erdély 150 évig független államként élt, viszont a nagyhatalmak saját érdekeiket szem előtt tartva mindig korlátozni (vagy megszüntetni) akarták ezt a függetlenséget. Az I. és II. Diploma Leopoldium végül beolvasztotta Erdélyt a Habsburg Birodalomba, így Erdély megszűnt külön állam lenni. Ellenpróbálkozásként a Rákóczi-szabadságharc idején összehívták az erdélyi országgyűlést és Rákóczi Ferencet erdélyi fejedelemmé választották, vagyis Erdélyt önálló államként kívánták elismertetni. (Rákóczi már előbb a Magyarország fejedelme címet is megkapta a szécsényi országgyűlésen.) Erre a „titulushalmozásra” azért volt szükség, mert XIV. Lajos (a spanyol örökösödési háború idején) csak úgy volt hajlandó Rákóczival szövetséget kötni, ha Rákóczi nem úgymond lázadó „törvényes” uralkodó. Látható tehát, hogy Erdély függetlensége, önálló államisága milyen kulcskérdés. A Rákócziszabadságharc leverése után Erdélyt újfent beolvasztották a Habsburg Birodalomba, viszont II. József császár idején Erdély kormányzóságot kapott Nagyszeben székhellyel. Ezzel a lépéssel Erdélyt megpróbálták elszakítani Magyarországtól. Az 1848. március 15-én megfogalmazott Tizenkét Pont utolsó szakasza kimondta az uniót Erdéllyel, vagyis azt, hogy Erdély elszakíthatatlan része Magyarországnak. Erdélyt tekintve az alulról építkező regionalista folyamatok több pilléren alapszanak. Egyrészt alapoznak a történelmi, etnikai, kulturális egyediségre és a gazdasági vezető szerepre. Erdély sajátos történelmi meghatározottsága valóban jelentős mértékben megalapozza azt az érvelést, miszerint a térség külön való entitásként kezelendő. Erdély sajátos etnikai térképe jelentős változásokon ment át, akár ha csupán a II. világháborút és az azt követő évtizedeket vesszük is alapul. A román-magyar-szász-zsidó etnikumok aránya is nagyban megváltozott, hiszen az erdélyi zsidóság nagyarányú deportálása a világháború idején, majd a Ceauçescu-korszakban végrehajtott tudatos módosítások megbontották a hagyományos etnikai egyensúlyt a térségben. A szászok legnagyobb része kitelepült az NSZK-ba, ehhez a román kormány is hozzájárult azzal, hogy fejkvóta fejében „eladta” őket a nyugat-német államnak. A regáti románok tömeges betelepítése a szocialista iparosítás erdélyi térségekbe telepített iparágainak munkaerőellátását és az etnikai arányok tudatos szétverését szolgálta.
