Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)

III. A szomszéd államok régiói, elképzelt és formalizált földrajzi terei

Kis nagy ország: Szlovákia 183

2. A nemzeti önrendelkezés nyelvi-közigazgatási megoldásait keresték folyamodványok, memorandumok formájában. Ez is több irányú közeledés volt, mert a magyar politikai erők mellett a bécsi udvar, a császár kegyeit is keresték, de külső erők (csehek, délszlávok, oroszok) támogatásáról is tervezgettek.

a. Samuel Vozár és követői a magyarokkal keresték az együttműködést. Új iskola néven a dualizmus korában Ján Palárik és Ján Bubola követte ezt az irányt.

b. Jan Kollár a cseh-szlovák egységeszmény híve volt. Irányvonalát a dualizmus korában Milan Hodža folytatta.

c. Ľudevít Štúr az össz-szláv megoldás vezéregyénisége volt. Halála után, amikor a magyar politikai vezetők elutasították a szlovák nemzeti igényeket, újból erőre kapott a russzofil irányzat, Svetozár Húrban Vajanský vezetésével. Oroszországtól várta a szlovák nemzeti önállóság megteremtését.

d. A mindenkori szlovák választókerületi képviselők szoros kapcsolatokat ápoltak a magyarországi horvát, szerb, román nemzetiségi politikusokkal a magyar országgyűlésben.

3. Egyre szélesebb nemzetközi, külföldi kapcsolatokat építettek ki. Kezdetben az evangélikus papnövendékek német tanulmányútjai, majd a 19. század végi, elsősorban Amerikába irányuló kivándorlás adott lehetőséget a külföldi kapcsolatok kiépítésére. A későbbi cseh köztársasági elnök, Tomáš Garrigue Masaryk (1850-1937) hatására sokan fordultak a franciák felé. A nagy létszámú szlovák kivándorló széles bázist biztosított a velük egyetértők, magyarországi sérelmeiket megértők számának növelésére és a magyar nemzetiségi politika lejáratására.

Mindezek tudatában mégis azt kell mondani, hogy a sokirányú, több politikai lehetőséget is fölvonultató szlovák nemzeti mozgalom gyenge volt, másként fogalmazva: a szlovák népesség többségének lojalitása Magyarországhoz és a magyarokhoz erősebb volt. Ennek legfontosabb bizonyítéka, hogy a háború során, majd a háború végén formálódó új csehszlovák hatalom kialakításában, annak területének megrajzolásában csak követő, elfogadó módon tudtak részt venni. A meghatározó politikai erő a cseh politikai akarat lett.

Ennek egyik bizonyítéka, hogy 1918-ban az önálló Szlovákia helyett Csehszlovákia jött létre. Október 30-án minden szlovák politikai erő képviselője megjelent Turócszentmártonban, a Tatra Bank helyiségében, ahol megalakították a Szlovák Nemzeti Tanácsot. Az itt elfogadott határozat eredeti formájában kinyilvánította a Magyarországtól való elszakadást, és a teljesen független Szlovákia létrehozását. Azonban a Prágából estére megérkező Milan Hodža javaslatára a szöveget úgy módosították, hogy abban már törölték a független szlovák képviseletre vonatkozó mondatokat, viszont kiemelték a csehszlovák egység fontosságát (Siklós 1987, 246-47). Vagyis a hosszú 19. század során kigondolt szláv/szlovák terület, az okolie kijelölése nem a szlovák politikusok akarata szerint történt. Ez a döntésük megpecsételte hosszú küzdelmüket is a szlovák nemzet elismerését illetően, hiszen Edvard Beneš már 1916-ban megjelent könyvében kijelentette (Beneš 1992): „A csehszlovákok vagy egészen egyszerűen a csehek...”

A másik példa az új főváros kiválasztásához kapcsolódik. Amikor az új Csehszlovák állam területének kialakításáról volt szó, fölmerült a délszláv állammal való kapcsolat megteremtése érdekében egy folyosó, az ún. délszláv korridor kialakítása. Ezzel a megvalósíthatónak hitt tervvel függött össze az, hogy Vavro Šrobár (a prágai kormányt Szlovákiában képviselő teljhatalmú megbízott) a Luigi Piccione tábornok által javasolt Besztercebánya helyett Pozsonyt választotta székhelyül, ahova 1919. február 4-én be is