Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
III. A szomszéd államok régiói, elképzelt és formalizált földrajzi terei
184 Hardi Tamás - Mezei István költözött (Suba 2005, 54-77). Vagyis a saját főváros kiválasztásában sem a saját, a szlovák történelmi-politikai múlt valamely kiemelkedő központját, városát választották. Azt a bizonytalanságot, ami a szlovák politikusokban volt Szlovákiát illetően, nyomon követhetjük egészen az új Szlovákia 1993-as megalakulásáig. Azonban ennek mögöttes tartalmára is érdemes magyarázatot találni. Még 1918-ban készült a francia külügyminisztériumban egy terjedelmes tanulmány, amely Szlovákia kapcsán többek között a következőket jegyzi meg: „Szlovákia nem egyéb, mint egy mítosz: Észak-Magyarország szlovák törzsei sohasem alkottak államot; típusuk sem egységes, faluról falura változnak” (Ormos 1983, 57). Témánk szempontjából az utolsó mondatrész állítása a fontos: egyrészt a szlovákok lakta országrész rendkívüli változatossága, másrészt a társadalom-földrajzi értelemben vett méretek mérsékelt nagysága. A Kárpátok koszorúja hatalmas, azonban az emberi életet biztosító „életkamrák" kisméretűek, igen sokfélék. Erre voltak példák a múltbéli bányavárosok (Máté 2007, 181-204), vagy egyes vármegyék, illetve folyóvölgyi szakaszok vagy hegyek által körbevett katlanok. Erősen tagolt kisebb egységek halmaza alkotta Észak-Magyarországot, szemben az Alföld nagyobb méretű, kiterjedtebb életkamráival. A szakirodalom már többször leírta ezt a jelenséget. Emeljük ki közülük Bulla Béla és Mendöl Tibor munkáját (Bulla-Mendöl 1947, 380-443), amely az Északnyugati-Felvidékről szóló fejezetben részletesen taglalja ezt a kérdést mind természetföldrajzi, mind társadalom-földrajzi vonatkozásban. Újabban Kiss László (Kiss, é.n.), Szarka László (Szarka 2008) fogalmazták meg erről hasonló észrevételeiket „a regionális otthonosság”ról. A tarka szőtteshez hasonló mintázat a társadalmi szerveződésre, a népesség, a települések, a gazdálkodás világára is érvényes volt. A nyelvi sokféleség (a sok száz éven keresztül adottnak tekinthető nemzeti sokféleségen túl) tartósan jellemezte a felvidéki szlávságot is. írásos bizonyítékok a viszonylag jól adatolt huszita időktől vannak, de a nyelvi széttagoltság elleni küzdelem a szlovák nemzeti ébredés időszakát is jellemezte. A napjaink valósághoz tartozik, hogy a mesterségesen, illetve tudatosan létrehozott szlovák irodalmi nyelven túl máig megmaradtak a nyelvjárások. Pontos számról a dolgok természetéből adódóan nehéz számot adni (Zsilák, é.n.), de szinte minden szlovákiai kistájhoz tartozik egy saját nyelvjárás is.12 A települések világát idézhetjük azzal, hogy a mai Szlovákia területén majdnem 3000 település van, többségük aprófalu. Legnagyobb városuk (Pozsony) népessége is csak 400 ezer. Az életkamrák világátjelző adat, hogy a folyók völgye köti össze természetes módon a hegyvidéki élettereket az alföldiekkel. Ez látványosan a vásárvárosok vonalában mutatkozik meg, ami majdnem 50 kisvárost jelent. A közlekedés világát is érinthetjük azzal, hogy a nagy vasúti összeköttetések rendszerét kisvasutak, helyiérdekű vasutak hálózata egészítette ki. Ezek a példák a kis méretekhez kötődő térszemlélet bizonyítékai. Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a térszemlélet meghatározó alapját a sok évszázados népi hagyomány adta, amelyek a földrajzi kistájakhoz és az emberi élet tereihez alkalmazkodó közigazgatási egységekhez kötődtek. Ennek adják jeleit azok az árulkodó megjegyzések, amelyek a mai egyetemisták térszemléletét mutatják be a kutatás során kitöltött kérdőívek válaszaiban. 12 Egy szlovák szólást idézve: „Čo dedina, to reč iná” - „Ahány falu, annyi beszéd”.
