Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
III. A szomszéd államok régiói, elképzelt és formalizált földrajzi terei
Kis nagy ország: Szlovákia 167 Csehország és Morvaország határához közeli megyékben. Ezért állítják a nyelvészek, hogy már ebben az időben, a 15. században kimutatható a három nagy szlovák nyelvjárás: az erős cseh hatásokat mutató nyugati, a lengyel-ukrán-orosz-magyar hatásokat mutató keleti és a déli szláv nyelvek hatását mutató középső nyelvjárás. Számunkra a fenti felsorolásból a földrajzi helyekre vonatkozó utalások a fontosak, amelyekből kibontakozik a formálódó szlovák nyelvű nép, a szlovákok magterülete. Ez azért fontos, mert a későbbi századok közéleti vitái elsősorban innen indulnak, ezeket a helyeket kötik a maguk elgondolásaiba, gondolatban innen terjeszkednek nagyobb politikai földrajzi terek felé. A következő lépcsőfokot a szlovák nép létrejöttében a vallási viták, a reformáció megjelenése hozta. A nyugat- és közép-európai országokhoz hasonlóan a Magyar Királyságban is megtörtént a 16. században az egyházszakadás. A katolikus egyházból kiváltak a protestáns, református irányvonalak. Felső-Magyarország területén a sokféle tanításból Luther Márton nézetei terjedtek el, az augsburgi hitvallások formájában Melanchton Fülöp által kodifikálva. A reformáció terjesztői legfőképpen német egyetemeken tanuló diákok voltak (Halle, Wittenberg, Lipcse, Heidelberg). A protestánsokhoz sok város, de számos nemesi család is csatlakozott. A szervezetileg egységes lutheri evangélikus egyházat 1610-ben a zsolnai szinódus alkalmával alapították. A megválasztott püspökök (szuperintendensek) többnyire szlovák származásúak voltak. Az evangélikus hitvallású német és magyar lakosok számára két német és egy magyar felügyelőt választottak. A három püspökség: a biccsei (Liptó, Trencsén, Árva megyék), a breznóbányai (Turóc, Nógrád, Zólyom és Hont megyék), a bajmóci (Bars, Nyitra, Pozsony megyék). 1614-ben szervezték meg a szepessárosi püspökséget és az öt szabad királyi város (Kassa, Eperjes, Lőcse, Bártfa, Kisszeben) püspökségét. A vezetők rendre: Eliáš Lani (Lányi Illés), Samuel Melik, Izák Abrahamides (Abrahamides Izsák), Štefan Xylander, Peter Zabler (Bartl et al. 2003). Ez a szervezeti felállás tükrözi azt a korabeli állapotot, amely a vallásnak nagyobb jelentőséget tulajdonított, mint a beszélt nyelvnek, hiszen számukra a legfontosabb a katolikusoktól való elkülönülés volt. A reformáció az egyházi énekek anyanyelven történő virágzását idézte elő, de jelentősen hozzájárult az iskolaügy fejlődéséhez is. Hatására elfogadottá vált az anyanyelvű istentiszteletek tartása. Egyre több anyanyelvű énekeskönyv, imádságoskönyv jelent meg nyomtatásban. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a Felvidéken az evangélikus szláv írásbeliség cseh nyelven történt. A cseh nyelvet tekintették a vallásos gondolatok méltó kifejezőjének.2 Megjelentek azonban olyan világi müvek, szótárak is, amelyek a szlovák nyelv önállósága mellett érveltek.3 A soknyelvűség tudományos megfogalmazását és államkeretbe foglalását Bél Mátyásnak köszönhetjük: a „mi népünknek", a magyaroknak „több anyanyelve van”. 2 1581-ben jelent meg Bártfán Gutgesell Dávid nyomdájában Luther katekizmusa bibliai cseh nyelven, Severín Škultéty fordításában. 3 Daniel Sinapius-Horčička evangélikus igehirdető és író 1678-ban Neoforum Latino-Slavonicum cím alatt latin-szlovák közmondások és szólások gyűjteményét adta ki, melyben elsőként kelt a szlovák nyelv védelmére.
