Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
II. Közép-Európa, Kelet-Európa, Délkelet-Európa és a Balkán - eltérő elképzelések a nagyterekről
Nagyterek, térelképzelések Közép-Európában 105 Törekvések az egységes Közép-Európa megteremtésére A térség összefogására több törekvést is ismerhetünk. Ezek egy része még a szétesést megelőzően született, a korábbi birodalmi területi struktúrák védelmében, míg mások a már széttöredezett kisállami térség összefogását irányozták elő különböző célokkal és területi keretek között. A Habsburg és a Török Birodalom berendezkedésének problémáit látva több elképzelés is született, amely a tárgyalt térséget egységes keretbe foglalta volna, azzal a szándékkal, hogy az előre látható nagy szétesést megakadályozza. Az első világháborút megelőzően a brit, francia és orosz politikusok is a Monarchiában vagy annak valamely utódában látták az európai erőegyensúly zálogát, így Közép-Európa rendezését nagyállami keretek között képzelték el. Még olyanok is osztották ezt a véleményt, akik később, a békerendezések során a kisállami felosztás elfogult híveivé váltak, mint pl. R.W. Seton-Watson (Kosáry 2001). A térségen belülről számos terv született a Monarchia megmentésére. Nem csak osztrák vagy magyar, hanem cseh, román és más nemzetiségű politikusok, gondolkodók tollából is születtek ilyen tervek. Hajdú (2002) és Ormos (2007) ezeket a terveket mint „önvédelmi Közép-Európa"-terveket határozza meg, amelyek válságok idején erősödtek meg. Ilyen, a térségen belüli integrációs törekvések jelentek meg a A 19. század elején a német gazdasági expanzióval (Zollverein) szemben, később az első világháborút, majd a második világháborút követő káosszal szemben, de hasonló megerősödést tapasztalhatunk a rendszerváltás időszakában is. A térség nemzeti belső integrációs (föderációs, konföderációs) elképzelései egyik vagy másik nagyhatalommal szemben alakultak ki, azonban valamennyi elképzelés esetében kijelölték valamely nemzet dominanciáját, amely így többek számára elfogadhatatlanná tette a terveket. A föderációs és konföderációs tervek így a nemzeti elitek számára „túl sok”-nak bizonyultak, míg a még ki nem alakult vagy kisebbségi helyzetben lévő nemzetek számára „túl kevés” önállóságot nyújtottak. Külön fogalomként kell emlegetnünk a Duna-konföderációs tervet, amely először az 1830-as években merült fel. Célja, hogy alternatívát kínáljon a Habsburg és Török Birodalom felbomlásával szemben, illetve arra az esetre, ha ez a felbomlás bekövetkezne. Elsősorban Kossuth és Jászi nevéhez kötjük ezt a tervet, de előttük elsőként a lengyel emigráció vezetője, Czartoryski herceg vázolta azt fel azért, hogy Lengyelország függetlenségét helyreállítsa. Kossuth írta le a legkidolgozottabb tervet a konföderációra, 1851- ben Törökországban, majd 1862-ben Dunai Szövetség néven került terve a nyilvánosság elé (Britannica Hungarica 5.). Kossuth elképzelései szerint független államokból álló szövetségjött volna létre, amely közös pénzüggyel, hadüggyel és külüggyel, valamint kereskedelemmel és közlekedésfejlesztéssel rendelkezett volna. A birodalom felbomlása után Jászi Oszkár fejlesztette tovább ezt a tervet. Az általa javasolt Dunai Egyesült Államok a vesztes első világháború rendezési javaslatainak alternatívájaként merült fel, amely a kossuthi eszméken alapulva, de a monarchia továbbélését jelentette volna egy olyan formában, amely a győztesek számára is elfogadható alternatívát kínált. Számos olyan eleme volt azonban, amely nemcsak mai szemmel, de saját korában is utópisztikusnak számított, pl. Szerbia betagolása a horvát vezetésű Illíriába (Hanák 1985). Az első világháborút lezáró béketárgyalásokon ezt az irányt (a monarchia föderalizálását, a terület egységének megtartásával) csak Wilson képviselte, sikertelenül (Ádám 1987). így a béketárgyalások eredményeként a Duna-térség középső és felső szakaszán is jellemzővé vált a kis nemzetállamok mozaikja.
