Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
II. Közép-Európa, Kelet-Európa, Délkelet-Európa és a Balkán - eltérő elképzelések a nagyterekről
104 Hardi Tamás makat felbontani. A szétesés másik fontos oka ugyanakkor a geopolitikai helyzet, amely szerint a külső nagyhatalmak ezt a belső tagoltságot felhasználhatták saját geopolitikai érdekeik érvényesítésére. így Oroszországa balkáni helyzet kihasználásával gyengíthette a 19. században vetélytársát, az Oszmán Birodalmat, míg Közép-Európa az i. világháború után francia, brit és olasz érdekek eredőjeként került felosztásra, s jelölték ki az új államterületeket (Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Románia, Jugoszlávia). A sok kis államból álló övezetről a már idézett francia történész, Lheritier 1928-ban kijelentette: „Le Mitteleuropa est mort, mais l’Europe centrale n’en existe pas moins...” (1928, 47). Lheritier „l’Europe Centrale” régiója alapvetően Ausztria-Magyarország utódállamaiból állt: Ausztriából, Csehszlovákiából és Magyarországból. Bár koncepciója politikai volt, de jól körvonalazott földrajzi jelleggel bírt. Állítása szerint l’Europe Centrale egy olyan övezetnek a kontinentális (landlocked) része, amely a North Cape-től Kireneikáig3 és Egyiptomig terjed s rendkívüli diverzitást mutat etnikai, nyelvi, vallási szempontból. Ezen az övezeten belül l’Europe Central „raison d’etre”-e a fordítókorong, a csomópont szerepe. Europe Centrale Európa szintéziseként is értelmezhető, s mindegyik ottani állam a szintézis szintézise. Tulajdonképpen egész Európát találjuk itt miniatürizálva. Úgy gondolta, ez a térség kicsi, de fokozatosan terjeszkedik, s a környező nagyobb egységekbe is behatol. (Ezt a jóslatát napjainkban követhetjük nyomon, ahogyan a később bemutatandó empirikus eredményeink igazolják.) Definíciója, vagy annak módosított változata széles körű elfogadásra lelt a győztes oldalon álló dunai államban, valamint Franciaországban és Angliában, ahol a Közép-Európa fogalom alatt mind a mai napig ez a térség értendő. Németországban ezt a jelentést soha nem fogadták el. Német részről a Finnországtól Görögországig terjedő övezet, melynek kontinentális (landlocked) része alkotja Lhéritier l’Europe Centrale fogalmát, Zwischeneuropaként fogalmazódott meg. A már idézett Penck elképzelése szerint a közös térben kialakított kapcsolatok az emberek közötti közösséghez vezetnek, s a szorosan egyesült Zwischeneuropa egy erős gerincet adhat Európa számára. Szerinte „Ha egyszer létrejön egy erős Zwischeneuropa, akkor nem lesz utópia egy Európai Egyesült Államok sem” (1915, 40). Ebben az alkufolyamatban, amely az első világháborút lezáró béketárgyalásokon zajlott, sok olyan döntés született, amely nem csak a legyőzött, hanem a győztesek közé tartozó államok igényeit sem elégítette ki, s ezek kiegyensúlyozatlan közép-európai rendet eredményeztek. Az így létrejött határok nem találkoztak azokkal a középkori előképekkel, amelyeket az egyes nemzetek sajátjuknak éreztek (ez természetesen nem is lehetett volna megvalósítható), s így a kölcsönös sérelmek, frusztrációk megmaradtak (Bibó 1986a-c), de ugyanakkor hibásan és következetlenül képviselték az etnikai elvet, amely pedig alapvető kiindulási alapul szolgált a tárgyalásoknál (Romsics 2007). A politikai igények előtérbe helyezésével meghúzott határok a térség olyan jellegű széttagoltságát okozták, amely lehetetlenné tette a későbbi széles körű együttműködést (Macartney 1942), a békerendszer következményeként létrejött új államok (Csehszlovákia és Jugoszlávia) már felbomlottak s a térség további darabolódása azóta is tart, különösen, ha a széles értelemben vett területre gondolunk. így Koszovó kiválása Szerbiából, a kelet-ukrajnai területek leválása, a regionális identitástudatok erősödése (Szilézia, Székelyföld stb.) jelzik, hogy az első világháborút követően létrejött területi rend sok eleme bizonytalan. 3 Ma Líbia keleti tartománya.
