Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből - Nostra Tempora 20. (Somorja, 2014)
A jogfosztottság évei (1945 - 1948
3. A szlovákiai magyarság csehországi deportálása 57 erőhiányt ürügyül használva hajtották végre, azonban maguk az akció végrehajtói sem titkolták, hogy azok fő célja „Dél-Szlovákia határ menti övezetének a magyar elemtől való megtisztítása”.58 Az elvi döntés tehát 1946 augusztusában megszületett ugyan, a gyakorlati megvalósítást azonban a békekonferencia határozatáig elhalasztották. A párizsi békekonferencián tartózkodó Dániel Okáli áttelepítési kormánybiztos 1946. október 3-án táviratban értesítette a prágai Külügyminisztériumot, hogy amennyiben Magyarország nem hajlandó a lakosságcsere megkezdésére, illetve a csehszlovák fél által Párizsban előterjesztett követelések teljesítésére, a Megbízottak Testületé és a Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége „határozzanak a belső intézkedésekről”.59 Az ún. belső intézkedések fogalma alatt kezdetben két alternatíva merült fel. Okáli táviratára szinte naprakészen reagált a magyarok kitelepítésével, illetve a szlovák lakosság letelepítésével megbízott Szlovák Telepítési Hivatal, amely a Megbízottak Testületé Elnökségéhez intézett 1946. október 4-i, valamint a prágai kormányhoz intézett október 9-i javaslatában az egyik lehetőségként a lakosságcsere-egyezmény VIII. cikke alapján „háborús bűnösként” áttelepítésre kijelölt magyarok egyoldalú áttelepítésének megkezdését, a másik lehetséges megoldásként pedig a magyar lakosság egy részének Csehországba telepítését ajánlotta.60 A csehszlovák politikai vezetők Vladimir dementis, Gustáv Husák, Dániel Okáli, Július Ďuriš és Rudolf Slánský részvételével megtartott tanácskozása végül 1946. október 13-án adta beleegyezését a szlovákiai magyarság Csehországba telepítéséhez,61 egy nappal azt követően, hogy a békekonferencia plénuma elutasította a magyar kisebbség egyoldalú kitelepítésének jóváhagyására vonatkozó csehszlovák indítványt. A tanácskozás résztvevői nem titkolták, hogy a deportálásokkal nyomást kívánnak gyakorolni Magyarországra a lakosságcsere mielőbbi megkezdése érdekében. A politikai vezetés az áttelepítések egyoldalú megkezdésének lehetőségét azért vetette el, mivel ez nem vezetne célhoz: Magyarország a határra kitoloncolt személyeket nem fogadná be, ráadásul ez a megoldás nemzetközi bonyodalmakat is eredményezhetne.62 A deportálásokat a Szlovák Telepítési Hivatal 1946. november 4-én kelt 12-771-1/1-1946. számú bizalmas irányelvei alapján hajtották végre. Az irányelvek szerint Dél-Szlovákia 23 járásából - a Somorjai, Dunaszerdahelyi, Galántai, Vágsellyei, Érsekújvári, Ógyallai, Komáromi, Párkányi, Zselizi, Verebélyi, Lévai, Ipolysági, Kékkői, Losonci, Feledi, Rimaszombati, Tornaijai, Rozsnyói, Szepsi, Kassai, Tőketerebesi, Királyhelmeci és Nagykaposi járásból - a reszlovakizáltak, valamint a lakosságcsere-egyezmény alapján magyarországi áttelepítésre kijelöltek kivételével „átcsoportosítható” Csehországba az összes magyar nemzetiségű személy, akit Edvard Beneš 1945. augusztus 2-i 33/1945. számú alkotmány dekrétuma megfosztott csehszlovák állampolgárságától. A közmunkára kötelezhetőek felső korhatárát az irányelvek a férfiaknál 60, a nőknél 55 évben állapították meg, holott a 88/1945. számú elnöki dekrétum, amelyre hivatkozva a közmunkát elrendelték, a férfiaknál 55, a nőknél 45 évben határozta meg a közmunkára kötelezhetőek felső korhatárát. 58 SNA, PŠ, 247. d., Presídlení zemëdelcû maďarské národnosti ze slovenského pohraničí do českých zemí; vo. Cambel, Samuel: Slovenská agrárna otázka, Bratislava, Pravda, 1972, 318. p. 59 SNA, ÚV KSS, 2194. d., 515/11-4. 60 SNA, ÚV KSS, 2194. d., 515/II-4; SNA, ÚP SNR, 114. d., Presídľovací plán Osídľovacieho úradu pre Slovensko. 61 Vö. Vadkerty Katalin: A deportálások... i. m., 30. p. 62 SNA, ÚP SNR, 114. d., Medzinárodné aspekty riešenia maďarského problému.
