Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből - Nostra Tempora 20. (Somorja, 2014)
A jogfosztottság évei (1945 - 1948
3. A SZLOVÁKIAI MAGYARSÁG CSEHORSZÁGI DEPORTÁLÁSA A második világháború végén felújított Csehszlovákiának a szláv nemzetállam kiépítésére törekvő vezetői a magyar kisebbség egyoldalú kitelepítéséhez - a német kisebbségtől eltérően - sem a háború folyamán, sem pedig az azt követő potsdami konferencián nem kapták meg a győztes nagyhatalmak hozzájárulását, ezért a szlovákiai magyarságtól a Magyarországra ráerőltetett lakosságcsere, ezzel párhuzamosan pedig az ún. reszlovakizáció útján igyekeztek megszabadulni. Magyarország azonban a szlovákiai magyarság tömegeinek vád alá helyezése, háborús bűnössé nyilvánítása s az áttelepítendők közé való paritáson felüli besorolása miatt nem járult hozzá a népcsere megindításához. Miután a párizsi békekonferencia szintén elutasította a magyar lakosság egyoldalú kitelepítését, s a magyar kisebbség ügyének rendezését a két érintett ország közötti tárgyalásokra bízta, Csehszlovákia számára a szlovákiai magyarság csehországi deportálása vált azzá a zsaroló eszközzé, amellyel igyekezett rákényszeríteni Magyarországot a lakosságcsere mielőbbi megkezdésére, illetve belső eszközökkel megváltoztatni a magyar nyelvterület etnikai jellegét. Maga Dalibor M. Kmo, a csehszlovák békeküldöttség egyik tagja fogalmazta meg a békekonferenciáról írt könyve záradékában, hogy „Magyarországnak sikerült ugyan elkerülnie az áttelepítés alapelvének kifejezett elfogadását, de nem ért el semmilyen jogot és semmilyen lehetőséget, hogy bármi módon gátoljon bennünket olyan intézkedésekben, amelyeket szükségesnek fogunk tartani mindennemű revizionista és irredenta veszély végleges elhárítására határvidékünkön”.51 3.1. „A VÉGLEGES MEGOLDÁST A LEGROSSZABB ESETBEN EL TUDJUK INTÉZNI MAGUNK IS.” 1946. október végén és november első felében a csehszlovák politikusok megnyilatkozásai, illetve a különböző sajtótermékek egyre nyíltabban jelezték, milyen „intézkedésekkel” képzeli el Csehszlovákia az ún. revizionista és irredenta veszély elhárítását. Vladimír dementis külügyi államtitkár az Alkotmányozó Nemzetgyűlés Külügyi Bizottságában a békekonferenciáról tartott beszámolója során már 1946. október 31-én kifejtette, hogy a szlovákiai magyarkérdés megoldásának kulcsa a magyar kormány kezében van, amennyiben azonban Magyarország nem egyezik bele a csehszlovák fél által elképzelt rendezésbe, akkor „a végleges megoldást a legrosszabb esetben el tudjuk intézni magunk is”.52 Július Ďuriš földművelésügyi miniszter 1946. november 15-én a Csehországba érkező szlovák mezőgazdasági munkások ünnepélyes fogadásán kijelentette: „A kormány épp ezekben a napokban tárgyal arról, hogy véglegesen megoldjuk a szlovákiai magyarkérdést. A magyaroktól meg kell szabadulnunk és megszabadulunk tőlük azért, hogy a szlovák föld egyszer s mindenkorra a szlovák földműveseké legyen. Már a jövő héten megkezdjük a magyarok átköltöztetését Szlovákiából és beállításukat a csehországi mezőgazdasági munkába.”53 51 Kmo, Dalibor M.: A békéről tárgyaltunk Magyarországgal. Budapest, [k. n.], 1992, 117. p. 52 Pravda, 1946. november 1. Štátny tajomník VI. dementis: ČSR nezavdala príčinu k zastaveniu amerického úveru, L p. 53 Pravda, 1946. november 16. Slovenská pôda bude patriť slovenským roľníkom, 2. p.
