Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből - Nostra Tempora 20. (Somorja, 2014)
A jogfosztottság évei (1945 - 1948
56 A JOGFOSZTOTTSÁG ÉVEI (1945-1948) A csehszlovák kormány eltökéltségét jelezte Mikuláš Feijenčík belügyi megbízott 1946. november 17-i érsekújvári beszéde is: „A magyaroknak, akik itt élnek, megadjuk a Magyarországra való önkéntes távozás lehetőségét. Míg mi minden szlovák lelket haza akarunk hozni idegen országokból, addig Magyarország megakadályozza a magyarok visszatérését Magyarországra. Tudjuk, hogy miért. De éppen az, hogy ezt tudjuk, megerősít minket abban az elhatározásunkban, hogy egyszer s mindenkorra véget vessünk minden veszedelemnek és revizionista törekvésnek ez ellen a terület ellen.”54 A magyar lakosság éppen ezekben a napokban kezdődő csehországi deportálása - annak ellenére, hogy a sajtón keresztül különféle hírek kiszivárogtak róla - mégis felkészületlenül érte és szinte sokkolta a csehszlovákiai magyar társadalmat és Magyarországot egyaránt. Pedig előkészületei már jóval korábban, még a párizsi békekonferencia idején megkezdődtek, s a csehszlovák állami szervek csupán a konferencia határozatára vártak a 200 ezer magyar egyoldalú kitelepítésére benyújtott csehszlovák követeléssel kapcsolatban. A magyar kisebbség Cseh- és Morvaországba való telepítésének tervével a csehszlovák kormány első ízben 1946. június 21-én foglalkozott. Az akkori elképzelések mintegy 50 ezer magyar áttelepítésével számoltak, ez azonban a tervek szerint „csupán” a reszlovakizáltakat érintette volna.55 Más szemszögből közelítették meg a kérdést a kormány 1946. július 16-i ülésén, amelyen elhatározták, hogy a szlovákiai magyarok csehországi széttelepítését összekapcsolják azzal az össz-szlovákiai önkéntes munkaerő-toborzással, amelynek célja a németek kitelepítése után munkaerőhiánnyal küzdő cseh gazdaság megsegítése volt. A toborzást a szlovák lakosságon kívül kiterjesztik az állampolgárságától s munkavállalási lehetőségétől megfosztott magyarságra, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a magyarok távozása majd megkönnyíti a déli határövezet szlovákokkal való betelepítését. A kormány az 1946. július 22-e és augusztus 15-e közötti időszakra időzített toborzástól mintegy 40-50 ezer magyar önkéntes jelentkezését remélte.56 A közel egy hónapig tartó toborzóakció azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Amíg a toborzás több mint 200 ezer szlovák önkéntes csehországi munkavállalásával végződött, a magyar jelentkezők száma meg sem közelítette az elvárt 50 ezret: a Földművelés- és Földreformügyi Megbízotti Hivatal adatai szerint számuk 1 932, a Népjóléti Minisztérium szerint pedig csupán 1 919 volt. A magyar jelentkezők alacsony számát a Népjóléti Minisztérium annak tulajdonította, hogy mivel az akcióval egy időben zajlott a párizsi békekonferencia, Dél- Szlovákia magyar lakossága a magyarországi ellenpropaganda hatására várakozó álláspontra helyezkedett.57 A magyarok önkéntes csehországi munkavállalásának mértéke elmaradt a várakozásoktól. Az akciót irányító központi és szlovák hivatalok 1946. augusztus 6—7-i pozsonyi értekezletükön úgy határoztak, hogy a magyarokkal szemben Edvard Beneš köztársasági elnök általános munkakötelezettségről rendelkező 1945. október 1-jei 88/1945. számú dekrétumára hivatkozva kényszerítő eszközöket fognak alkalmazni. A deportálásokat tehát végül a csehországi munka54 Čas, 1946. november 20. Generál Ferjenčík o sväzku slovanských národov, 3. p. 55 Vadkerty Katalin: A reszlovakizáció. Pozsony, Kalligram /Mercurius Könyvek/, 1993, 120. p. 56 SNA, Povereníctvo školstva (Iskolaügyi Megbízotti Hivatal; a továbbiakban: PŠ), 247. d., Presídlení zemëdelcû maďarské národnosti ze slovenského pohraničí do českých zemí; vo. Vadkerty Katalin: A deportálások... i. m., 18-19. p. 57 SNA, PPPR-B, 304. d., Zpráva o niektorých problémoch južného Slovenska; SNA, PŠ, 247. d., Presídlení zemëdelcû maďarské národnosti ze slovenského pohraničí do českých zemí.
