Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből - Nostra Tempora 20. (Somorja, 2014)
A Prágai Tavasz időszaka (1968 - 1969)
248 A PRÁGAI TAVASZ IDŐSZAKA (1968-1969) fél év elteltével, 1970. április legvégén, azt követően született meg, hogy Dobos László Csemadok-elnököt leváltották miniszteri, Szabó Rezső volt vezető titkárt pedig parlamenti alelnöki tisztségéből. A szövetség munkájának pozitív és negatív jelenségeit számba vevő, a Csemadok tevékenységét azonban alapjában véve pozitívan értékelő jelentés nyomán a KB felülvizsgálta és átértékelte többek között a Csemadok KB 1968. márciusi állásfoglalásának a járások etnikai szempontokat is figyelembe vevő átszervezésére vonatkozó javaslatát, valamint a rendkívüli országos közgyűlésen elfogadott programnak azokat a kitételeit, amelyek a szövetség fő feladataként a magyar kisebbség társadalmi és kulturális érdekeinek képviseletét határozták meg. A Csemadok KB-nak az értékelő jelentést megtárgyaló és jóváhagyó 1970. május 11-i ülésén egyben sor került a szövetség vezetésén belüli első személycserékre is: a KB kizárta a testületből Duray Miklóst, vezető titkárrá Szőke József helyett Varga Bélát, titkárrá pedig Varga Sándor helyett ismét Varga Jánost választotta. A KB-ba a testületből 1968-1969-ben kimaradt egykori tagjai közül kooptálták többek között Krocsány Dezsőt és Sziegl Ferencet, Elnökségébe pedig Varga János mellett Fábry Istvánt is.751 A Csemadok „megrendszabályozása” azonban mindezzel még korántsem ért véget. A pártvezetés a meglehetősen terjedelmes, de nem éppen az elvárásai szerinti, a Csemadok munkájában leginkább bírált jelenségek okait jórészt külső tényezők hatásával magyarázó s a „felelősök” megnevezésére sem vállalkozó értékelést nem fogadta el, s új értékelés kidolgozására adott utasítást. Ráadásul a Csemadok KB 1970. májusi ülésével párhuzamosan az Új Szó hasábjain felülről irányított s mintegy fél éven át tartó sajtóhadjárat indult a Csemadok reformkommunista vezetősége és a szövetség 1968-1969-es munkája, mindenekelőtt „kisajátított” érdek-képviseleti tevékenysége ellen. A Csemadok munkájáról készült elemzést egyoldalúnak, általánosítónak és magyarázkodónak, a szervezet vezetésében történt személycseréket pedig elégtelennek minősítő írások a „felelősök” konkrét megnevezését és a Csemadok éléről való eltávolítását követelték. Támadásuk célpontjai elsősorban Dobos László elnök, Szőke József volt vezető titkár, az 1968. márciusi ún. kassai levél megszövegezői: Béres József, Mede István és Gyüre Lajos, valamint az ifjúsági klubmozgalom vezető képviselői: Duray Miklós és Varga Sándor voltak, az ő személyükben találták meg a Csemadokon belüli „ellenzéki magatartás”, .jobboldali opportunista”, „nacionalista” és „kispolgári befolyás” fő képviselőit. A Gogh László, Balázs Béla, Bábi Tibor, Varga János és Krocsány Dezső tollából származó írások a szövetség 1968-as vezetésének leginkább azt rótták fel, hogy a nemzetiségi érdekvédelem jelszavával, a fiatal magyar értelmiséget felhasználva eltávolította a Csemadok éléről a proletár internacionalizmushoz ragaszkodó funkcionáriusait, 1968 augusztusában a „szövetségesek internacionalista segítségét” elítélő felhívásokat tett közzé, s 1969 márciusában elfogadott programjában - noha formálisan elismerte a kommunista párt vezető szerepét - a Csemadokot gyakorlatilag a csehszlovákiai magyarság egyedüli érdekvédelmi szervezetének kiáltotta ki.752 751 FK1, Csemadok irattára, KB-V1I-3. A CSEMADOK KB 1968-69-es munkájának értékelése; FKI, Varga Sándor iratai, 5. d., Határozat a CSEMADOK KB 1970. május 11-i üléséről. 752 Új Szó, 1970. május 9. Én így láttam... A CSEMADOK-ban történt, 5. p.; 1970. július 9. Mindenki és senki? A CSEMADOK kettős „értékelése”, 4-5. p.; 1970. augusztus 18. Öntsünk tiszta vizet a pohárba. Szélsőségek a CSEMADOK-ban, 5. p.; 1970. szeptember 12. „Öntsünk tiszta vizet a pohárba”, 5. p.; 1970. szeptember 16-19. Irodalmárok közéleti kontárkodása, 4. p.; 1970. október 2. A CSEMADOK útvesztése, 4-5. p.; 1970. november 4. (pr): Válasz cikkünkre: Újabb „állásfoglalás”, 5. p.
