Simon Attila: Az elfeledett aktivisták. Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban - Nostra Tempora 19. (Somorja-Komárom, 2013)

1. Az államfordulat és a "szlovenszkóivá lett" magyarok

A szlovákiai magyar politika első megnyilvánulásai 29 kisgazdák és a Szlovenszkói Német-Magyar Szociáldemokrata Párt (SZNMSZDP) vetélkedett a magyar szavazatokért, 108 546 vokssal a szociáldemokraták győztek, s szerezték meg az itt leadott szavazatok (valamivel) több mint harmadát,89 aminek köszönhetően négy képviselőt jut­tattak be a Nemzetgyűlés képviselőházába.90 Ugyanitt a két polgári párt 101 193 szavazatot szerzett, ami szintén négy mandátumot ért.91 Ez azt jelenti, hogy a magyar-német pártok az érsekújvári választókerületben leadott összes szavazat 69%-át szerezték meg. Eltérő volt a hely­zet a kassai választókerületben, ahol a magyar szociáldemokraták a csehszlovák szociáldemok­rácia listáján indultak, így az ő eredményeiket nem lehetséges kimutatni. A listán elfoglalt helyük alapján azonban két magyar politikus, Surányi Lajos és Borovszky Géza kapott mandá­tumot. Az itt közös listán induló két polgári magyar párt megközelítőleg 64 682 szavazatot szer­zett (az összes leadott szavazat egyharmadát), s juttatott ezáltal további két képviselőt (Körmendy-Ékes Lajos és Szent-Ivány József) a képviselőházba, míg a Seitz-féle nemzeti párt­nak 4214 vokssal (2,1%) kellet beérnie. A magyar szavazók választói magatartását - a fentebb már említett körülmények miatt - leginkább csak az érsekújvári választókerület eredményei alapján lehet lemérni. Mivel azonban a választási kerületek határai nem estek egybe a megyék és járások határaival, a választási ered­mények és a nemzetiségi statisztikák összevetése itt sem lehet automatikus. így, jobb híján, a magyar szavazók magatartását 12 kiválasztott, magyar jelleggel bíró járás eredményei alapján végeztük el.92 A választott járásokban a magyar-német szociáldemokrácia a szavazatok 31,65%-át, míg a keresztényszocialista-kisgazda tömb a voksok 30,22%-át szerezte meg. Vagyis a magyar-német pártok összesen az itt leadott voksok 61,87%-át kapták. Mivel a válasz­tottjárásokban a magyar és német lakosság az 1921-es népszámlálás szerint az ott élők 63,92%­­át alkotta (ebből a magyarok 60,33%-ot, a németek pedig 3,59%-ot), azt feltételezve, hogy a kisebbségek a többségi nemzethez hasonló arányban vettek részt a szavazáson, kimondható, hogy a magyar-német pártok az itt élő magyarok és németek szavazatának mintegy 97%-át kap­ták meg.93 A baloldal és a polgári pártok küzdelméből a szociáldemokraták kerültek ki győzte­sen, akik a magyar(-német) szavazatok mintegy 49,5 %-át vitték el, míg a polgári pártoknak a voksok 47,3%-a jutott, a maradék mintegy 3%-nyi magyar (-német) szavazó pedig zsidó vagy csehszlovák pártok listájára adta szavazatát. A bal- és a jobboldal által megszerzett szavazatok számától függetlenül a magyar lakosság érzelmei ekkor még szinte kizárólagossá tették a kormánnyal szembeni ellenzéki magatartást. 89 Volby do Národního shromáldéní v dubnu roku 1920 a všeobecné volby do obecních zastupitelstev c Čechách, na Moravé a ve Slezsku v červnu roku 1919. Praha, Štátni úfad Štatistický, 1922, 32-33. Az 1920-as választások nem­zetiségi szempontból való elemzését lásd Zemko, Milan: Voličstvo strán národnostných menäín a komunistickej strany na Slovensku v parlamentných voľbách za predmníchovskej republiky. In Zemko-Bystrický: Slovensko v Československu, i. m. 179-198. A szociáldemokrácia erejét mutatja, hogy a csehszlovák szociáldemokraták ugyanitt további 46 ezer szavazatot kaptak, vagyis a két párt együtt az összes leadott szavazat 51 %-át szerezte meg. 90 Mayer Samu, Wittich Pál, Nagy Gyula, Földessy József 91 Az OKP jelöltjei közül Lelley Jenő, Tobler János és Jabloniczky János, a kisgazda listáról pedig Füssy Kálmán került a nemzetgyűlésbe. 92 A kiválasztás alapját az szolgálta, hogy a magyar lakosság aránya az 1921-es népszámlálás alapján mindegyikben meghaladja a 20%-ot. A vizsgált járások a következők voltak: Pozsony város, Somorjai, Vágsellyei, Dunaszerdahelyi, Komáromi, Érsekújvári, Ógyallai, Párkányi, Lévai, Verebélyi, Korponai, Kékkői járás. 93 Persze mindez csak akkor igaz, ha azt feltételezzük, hogy a magukat magyarnak és németnek vallók döntő több­ségében magyar és német pártokra, a magukat csehszlováknak vallók pedig csehszlovák pártokra adták le voksu­­kat, illetve ha az átszavazás mindkét oldalról hasonló mértékű volt.

Next

/
Thumbnails
Contents