Simon Attila: Az elfeledett aktivisták. Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban - Nostra Tempora 19. (Somorja-Komárom, 2013)
9. Összegzés
Összegzés 181 Az önfeladó aktivizmus ezzel szemben az együttműködésből származó kényszereket a saját eredeti politikai célkitűzései elé rendelte, s ezáltal a napi politikai gyakorlatban akár a legalapvetőbb nemzetpolitikai célkitűzéseinek a feladásáig is eljuthatott. Ebbe a kategóriába tartozik Csömör István és Schulcz Ignác politikája, amely a harmincas évekre teljesen lefedte az aktivista térfelet, és ezzel a magyar aktivizmus megítélését abba a negatív kontextusba sodorta, amely máig meghatározza. A Csömör István képviselte köztársasági magyar mozgalom és a magyar szociáldemokraták közé mégsem tehető egyenlőségjel. A Köztársasági Magyar Földmíves Párt, illetve az abból kialakult agrárpárti magyar szekció meglehetősen szervilis és talajtalan politikájával szemben a szerves fejlődés útját végigjáró magyar szociáldemokrácia - igaz, nem vezetőjének, Schulcz Ignácnak, hanem sokkal inkább politikai hagyományainak köszönhetően - sohasem mondott le teljesen a nemzeti egyenjogúság elvéről. A napi gyakorlatban azonban ők is megalkuvások sorozatába kényszerültek bele, s politikájuk mérlege így Csomorék szekciójához hasonlóan siralmas. A Csomorékkal és Schulczékkal szemben megfogalmazott legsúlyosabb vád, a Prága felé tanúsított szervilizmusuk vádja lényegében igaz. S ezt nem csupán az ellenzéki pártok látták, hanem a bolsevik baloldal is. Erről tanúskodnak egyebek között Fábry Zoltán súlyos szavai, aki 1936-ban a következőket jegyezte le velük kapcsolatban: „A hatalompolitikai szempont azonban a felszínen csak ezt a garnitúrát favorizálhatja, a Csomorokat és Stundákat. És ezek a kisebbségi kérdés hétpróbás mellébeszélői, a kisebbségi front dezertőrjei, antidemokratikus és antiszociális elemek. Ha most ők alkotják a garanciaaktivizmus gerincét, ki hisz itt demokratikus fordulatban?! Ez az aktivizmus a feltétlenül igent bólintok aktivizmusa, akik mindent megoldottnak vesznek és elértnek hirdetnek.”738 Csomorék magatartása még a sarlósoknál is „kiverte a biztosítékot”, pedig róluk az aktivista politika - a kezdetekben - mint saját utánpótlásáról gondolkodott. Ennek jegyében A Reggel is „megkömyékezte” őket,739 ám Balogh Edgár azonnal elhatárolódott az aktivista lap által képviselt erőktől, s jelezte, hogy nem közösködnek olyanokkal, akik számára a kisebbségi kérdés nem fontos, s akik vakok és süketek a „szlovenszkói és ruszinszkói magyarok jajkiáltásaival szemben”.740 Mint a Trianonhoz való viszony kérdésében láttuk, a Csömör- és Schulcz-féle aktivizmus politikai identitásának egyik alapkategóriáját a csehszlovák államhoz való lojalitás jelentette. Hiba lenne azonban, ha az aktivizmust és az ellenzékiséget a lojalitással és illojalitással azonosítanánk. A kisebbségi lojalitásnak - mint az ebben a témában élenjáró német szakirodalomból is kitűnik741 - többféle formája létezik, s ez igaz volt az első Csehszlovák Köztársaság viszonyaira is.742 Ha lojalitáson elsősorban a jogi köteléket, az állam törvényeinek betartását, az állampolgári kötelességek teljesítését értjük,743 abban az esetben a szlovákiai magyar közösség döntő többsége, beleértve a sérelmi-ellenzéki pártok követőit is, megfelelt ennek. Ez a fajta állampolgári fegyelem azonban nem zárta ki azt az erős kötődést, amely a szlovákiai magyarokat a magyar nemzethez és magához a magyar állameszméhez kapcsolta. S bár a leegyszerűsítés ebben az esetben is torzít, a sérelmi vonal követői körében bizonyra ez utóbbi viszonynak volt dominanciája. Mint azonban Szarka László is figyelmeztet rá, a lojalitás különböző fajtái korántsem tekinthetők konstans értékeknek, hanem történetiségükben változó tényezők voltak. Az aktivizmus fentebb felvázolt két típusa alapvetően különböző módon közelített a csehszlovák állam iránti lojalitás kérdéséhez. Amíg ugyanis Szent-Iványék úgy vélték, hogy az 738 Magyar Nap, 1936. október 18. Idézi Turczel: Magyarországi, i. m. 191. 739 Balogh: Hét próba, i. m. 155. 740 Idézi Turczel: Magyarországi, i. m. 188,
