Simon Attila: Az elfeledett aktivisták. Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban - Nostra Tempora 19. (Somorja-Komárom, 2013)
9. Összegzés
180 Összegzés Pártja kitermelte ugyan a maga magyar kádereit,734 az egypárti diktatúra kontextusában azonban az aktivizmus fogalmát mellőzi a történetírás. A téma máig hiányzó tudományos szempontú feldolgozása miatt a szlovákiai magyar történetírásban - a lap szerkesztőinek eredeti szándéka ellenére - a Magyar Újság önironikus jellemzése vált elfogadottá: „aktivista magyar az, aki eladta magát a cseheknek, avagy a szlovákoknak, esetleg mind a kettőnek. Aktivista magyar az, aki nem a Turulban, hanem a Sokolban tiszteli a szent madarat és aki agyisten jónapot helyett nazdart és mauctát köszönt,735 aki Szent István helyett Szent Vencelt736 tetováltatja a jobb karjára. (...) Szóval: aktivista magyar az, aki elfajzott a magyarságtól, nemzeti öntudatát júdáspénzre váltotta át, de még a júdáspénzen is az a körírás: nyelvében magyar, lelkében csehszlovák.”737 A jelen munka tanulságai azonban azt sugallják, hogy a fenti kép, amelyhez hozzátartozik, hogy a korabeli ellenzéki magyar politika nemegyszer csak „álmagyaroknak” nevezte az aktivistákat, csupán egyik arca, sőt inkább torz grimasza az aktivizmusnak, amelyet ennél sokszínűbb és változatosabb politikai magatartásként kell értelmeznünk. Valamennyi aktivista megnyilvánulásban közös volt azonban, hogy politikai céljaik eléréséhez a Csehszlovák Köztársaság realitását elfogadva a csehszlovák pártokkal való együttműködés útját választották. így az aktivizmus központi mozzanatának az integráció és a kooperáció fogalmait érzem, amelynek sokféle megvalósulása lehetett. Alapvetően azonban kétféle aktivizmust különböztetek meg: Az önmegvalósító aktivizmus számára a hivatalos csehszlovák politikával való együttműködés eszköz volt a saját nemzeti célkitűzései megvalósításához, miközben a kisebbségi közösség érdekeit továbbra is prioritásként kezelte. Ebbe a kategóriába sorolható az a szudétanémet aktivizmus (legalábbis a húszas években mindenképpen), amely a kormányzati felelősség vállalásáig is eljutott ugyan, ám az önrendelkezési jog érvényesítéséről, illetve a csehszlovák nemzetállami szerkezet átalakításának hosszú távú szándékáról nem mondott le. Tette ezt úgy, hogy a fontosabb nemzetpolitikai kérdésekben nemegyszer együtt tudott működni az ún. nacionalista német pártokkal. Az persze más kérdés, hogy a csehszlovák többség ellenállásán a német aktivizmus alapvető célkitűzései megbuktak, s kormányzati szerepvállalásának eredményessége a mai napig vitatható. Az aktivizmusnak ebbe a kategóriájába tartoznak azok a szlovákiai magyar kísérletek is, amelyek mintáját a szudétanémet aktivizmus adta, de amelyek a szudétanémet mintával szemben - különböző okokból - sohasem jutottak el a többséggel való kiegyzésig, és megbuktak. Ennek a csoportnak a zászlóvivője kétségkívül az a Szent-Ivány József volt, aki az 1925-ös választásokat követően próbálkozott meg a Prágával való kiegyezéssel -sikertelenül. Az MNP által bejárt út, illetve a szudétanémet minta azonban később is meg-megkísértette a szlovákiai magyar politika egy-egy szereplőjét, de még a korábbinál is kevesebb sikerrel. 734 A kommunista káderek és a két háború közötti aktivisták közötti párhuzamok - amelyek vizsgálata talán nem volna tanulságok nélküli - is szerepet játszhattak abban, hogy az aktivizmus feledésre ítélt magatartássá vált a marxista történetírás számára. 735 A „nazdar”(„Iégy üdvözölve”) lényegében a magyar „szervusz”, a „maucta” (má úcta) pedig a „tiszteletem” cseh megfelelője, 736 I. Vencel (csehül Václav) fejedelem, a cseh nemzet védőszentje. A Premysl-család tagja a kereszténység egyik elterjesztője volt Csehországban. Erőszakos halálának napja (935. szeptember 28.) a cseh államalapítás ünnepnapja. 737 Magyar Újság, 1938. március 8., 1.
