Simon Attila: Az elfeledett aktivisták. Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban - Nostra Tempora 19. (Somorja-Komárom, 2013)
8. Aktivista sorsok az első bécsi döntés után - vázlatok egy esettanulmányhoz
Aktivista sorsok az első bécsi döntés után - vázlatok néhány esettanulmányhoz 173 kenységet, s ezért nem érdemelték meg földjeik elkobzását, a valamivel több mint 1000 lakosú faluban összesen 196 fő írta alá. A hatóságok azonnal kivizsgálták az ügyet, amely nyomán mintegy 3 tucat személy visszavonta aláírását, azt állítva, hogy a Csömör család megtévesztéssel szerezte meg azt tőlük. Az FFÜK azonban határozottan elzárkózott az ügy megnyitásától, amit azzal indokolt, hogy ez „a kérelmező általánosan ismert s a magyarságra nézve legkárosabb működése miatt”710 lehetetlen, s az ügyben gyakorolt bármiféle engedékenység közfelháborodást keltene. A Kistarcsán internált Csömör és Andruska 1939 nyarán kegyelmi kérvénnyel fordultak a kormányzói irodához. Az alsóbb fokú szervekkel történt konzultációt követően Andruskát novemberben hazaengedték, Csömör internálását azonban a következő év tavaszáig fenntartották. Végül Bars megye alispánjának 1940. március 28-i döntését követően 1940. április 7-én bocsátották szabadon, ám azonnal rendőri felügyelet alá helyzeték, s megtiltották, hogy elhagyja Nagykálnát. Szabadon bocsátását követően a Csömör család kísérletet tett birtokai visszaszerzésére. Csömör István két veje a földművelésügyi minisztérium tanácsosával, Vasváry Kálmánnal is tárgyalt erről, majd aláírásgyűjtésbe kezdett Kálnán. A petíciót, amelyben támogatásukról biztosították Csomorékat, mintegy 30-35 fő írta alá, köztük olyan véleményformálók, mint a helyi katolikus plébános, a tanító, a körorvos és a gyógyszerész. Csomorék akciója, amely során egy pesti, magát minisztériumi tisztviselőnek kiadó személy is megjelent a községben, nagy riadalmat okozott a „másik táborban”, vagyis azon családok között, melyek részesültek a Csomor-birtokból. Feltehetően közülük került ki az a mintegy 150 fő, akik május 20-án a községháza elé vonultak, s azt követelték, hogy távolítsák el Csömört és családját a községből. Az ügy ismét a főszolgabírói hivatal hatáskörébe került, amely június 12-i döntésével Csömör Istvánt az államhatár 20 kilométeres sávjából 5 évre, Nagykálna községből pedig 10 évre kitiltotta, s szülőfaluját, Fám adót jelölte ki számára kényszerlakhelyként. Két vejét hasonló módon kitiltották a községből, s szintén szülőfalujukat, Nagyhindit jelölték meg kényszerlakhelyükként. A határozatot Csömör István elfogadta, két veje ugyan fellebbezett, de sikertelenül, így mindannyian a nekik kijelölt lakhelyre költöztek át, ahol még 1943-ban is rendőri felügyelet alatt álltak. Csömör István körül azonban továbbra sem nyugodtak meg a kedélyek. A volt képviselő ugyanis 1941 elején rágalmazási pert indított az FFÜK egyik tisztviselője, Oszwald Dániel ellen, aki Csömör vádja szerint két veje minisztériumi látogatása során több tanú előtt azt állította róla, hogy „közönséges hazaáruló, a magyar lelkek legaljasabb megmérgezője, akinek múltjához sok szenny és vér tapad”.711 A budapesti Királyi Járásbíróságon sorra kerülő per azonban, amelyben tanúként a volt szlovenszkói magyar ellenzéki politika szinte teljes garnitúrája felvonult, a vádló ellen fordult, s a Csomor-féle aktivista magatartás valóságos boszorkányperévé vált. Oszwald szavainak alátámasztására Csömör magyarellenes és a csehszlovák államot kiszolgáló magatartását többek között olyan tanúk igazolták, mint Jaross Andor, Szent- Ivány József, Szvatkó Pál, Szilassy Béla vagy Koczor Gyula, vagyis a volt Egyesült Magyar Párt színe-java. A tanúként kihallgatott Szent-Ivány egyebek között a következőt vallotta: „Mi Csömör Istvánt és társait a magyar nemzet árulóinak tekintettük, akik cseh érdekek szolgálatában állottak, hiszen a csehszlovák kormány rendszerint Csömör Istvánra hivatkozott, amikor azt 710 Uo. 711 MOL, K-428, Sajtólevéltár, MTI kőnyomatosok, Magyar Országos Tudósító (1929-1948). 1941. február 18., kedd, 11. oldal
