Simon Attila: Az elfeledett aktivisták. Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban - Nostra Tempora 19. (Somorja-Komárom, 2013)
8. Aktivista sorsok az első bécsi döntés után - vázlatok egy esettanulmányhoz
174 Aktivista sorsok az első bécsi döntés után - vázlatok néhány esettanulmányhoz kürtölte világgá, hogy a felvidéki magyarság meg van elégedve sorsával.”712 Holota János szerint pedig Csömör úgy viselkedett, „mint az a katona, aki a harctéren az ellenséghez pártolt”. Sajnos a per lefolyásáról nem rendelkezünk forrásokkal,713 ám annak eredményét illetően kevés kétségünk lehet. Csömör István további sorsáról kevés információnk van, ami részben annak is a következménye, hogy végleg megszűnt közszereplő lenni. A háborút Fámádon élte át, majd a csehszlovák uralom visszatérése után visszaköltözött Nagykálnára. Abban, hogy a lakosságcsere és a deportálások sem őt, sem szűkebb családját nem érintették, feltehetően a háború előtti politikai szerepe is közrejátszott. A kommunista hatalomátvétel után azonban ő sem kerülhette el a sorsát, s a már a vejei kezelésében lévő birtokait kollektivizálták. 1955-ben hunyt el. Amíg Csömör története azt igazolja, hogy a szlovenszkói magyar aktivizmus jelenségét a bécsi döntés után nemzetárulásnak minősítették, Borovszky Géza sorsa jelzi, hogy a volt aktivisták megítélése nem volt ennyire egyértelmű. Borovszky sorsa kevésbé feltárt, s csak jelzésszerűen ismerjük további pályáját. Mindenesetre ő a szlovenszkói magyar szociáldemokráciának mindig azon vonalához tartozott, amely a nemzetiségi kérdés rendezésének a hagyományos szociáldemokrata értékeit vallotta. Esetében ez azt jelentette, hogy már az aktivista OMSZ tagjaként többször szembekerült a magyar szekció hivatalos irányvonalával, s nemegyszer bírálta a csehszlovák anyapárt és a prágai kormány nemzetiségi politikáját. Emiatt a harmincas években már kiszorult a magyar szekció vezetéséből, noha a kassai munkásság körében végig jelentős autoritással bírt. Borovszky feltehetően azok között volt, akik 1938 őszén a Horthy-rendszerrel szemben táplált minden ellenérzésük dacára megértették, hogy a magyarlakta területek visszacsatolása az adott helyzetben a legjobb megoldás a szlovenszkói magyarok számára. Nem véletlen tehát, hogy a kassai magyar szociáldemokraták már október 10-én bejelentették csatlakozásukat a Magyar Nemzeti Tanácshoz, ami egyben a határrevízió elvének elfogadását is jelentette. Horthy Miklós kassai bevonulásakor azonban nem állhatott ott, ahová az előző húsz évében tartozott, a város vezető politikusai között. Sőt - valószínűleg - más aktivista politikusokhoz hasonlóan őt is a magyar ügy elárulásával vádolták meg. A budapesti Népszavában néhány nappal később megjelentetett írásában azonban nem csupán a maga, hanem a teljes felvidéki magyar szociáldemokrácia nevében szembeszállt ezzel a kirekesztő magatartással. Az Egy el nem mondott üdvözlőbeszéd c. írásában ugyanis a magyar munkásság képviselőjeként nem csupán köszönetét mondott a kormányzónak a felszabadításért, határozottan leszögezte azt is, hogy „ha feledékenységből vagy bármely okból is ki lettünk kapcsolva a nemzet emez ünnepléséből és öröméből, mi azért ha névtelenül is, ott voltunk az ünneplők között. Örültünk és ünnepeltünk, mert nemcsak nyelvünkben, hanem érzésünkben is egyek vagyunk a magyar nemzettel. S éppen ezért nem engedjük kirekeszteni magunkat a magyar nemzet egyeteméből”.714 Fellépése, meglepő módon, nem maradt visszhangtalanul, s az év utolsó napjaiban egyenesen a Sándor-palotából kapott visszajelzést. December 29-i keltezéssel Borbíró Ferenc kassai főispánnak ugyanis az alábbi szövegű levelet küldte Körmendy-Ekes Sándor minisztériumi titkár: „A kormányzó úr őfőméltósága megelégedéssel értesült Borovszky Géza vasmunkás, volt 712 MOL, K-428, Sajtólevéltár, MTI kőnyomatosok. Magyar Országos Tudósító (1929-1948). 1941. március 30., vasárnap. 20-22. oldal 713 Budapest Főváros Levéltára (BpFL) vonatkozó fonójának leltárkönyve ugyan vezeti a per iratanyagát, ám azt időközben kiselejtezték, BpFL, f. VII. 13. Budapesti Királyi Büntető Járásbíróság. 714 Népszava, 1938. november 15., 3.
