Simon Attila: Az elfeledett aktivisták. Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban - Nostra Tempora 19. (Somorja-Komárom, 2013)
5. A trianoni határok és a lojalitás kérdése az aktivisták kommunikációjában
A trianoni határok és a lojalitás kérdése az aktivisták kommunikációjában 123 a történelmi Magyarország bukását és Csehszlovákia megalakulását illetően. A könyv Trianonnal kapcsolatos szerkesztői premisszáját az a megállapítás jelenti, mely szerint a világháborút lezáró békeszerződések „a nemzeti kisebbségek szempontjából a múlthoz képest haladást és összehasonlíthatatlan javulást” eredményeztek, amely megállapításnak a bizonyítékaként a szerzők az utódállamok nemzetiségi statisztikáit vonultatták fel. A számokkal való zsonglőrködés egyik szép, ám megmosolyogtató példájaként a magyarországi szlovákok Trianon előtti, illetve a szlovákiai magyarság aktuális létszámát összevetve állapítja meg a könyv, hogy „a békeszerződés 150%-nál is magasabb javulást tüntet fel a régi állapotokhoz képest, mert hiszen azelőtt majdnem háromszor nagyobb számú szlovák tartozott Magyarország uralma alá, mint amennyi magyar ma Csehszlovákiához tartozik.”519 A kiadvány az államhatárok kérdését sem kerüli meg, s ha óvatosan is, de felteszi azt a kérdést, vajon meg lehetett volna-e úgy húzni azokat, hogy magyar nyelvű lakosok egyáltalán ne kerüljenek Csehszlovákia fennhatósága alá. Erre az eldöntendő kérdésre a válasz más, mint a nem, természetesen nem is lehetett. Ám a kiadvány azon állításai, melyek szerint Csehszlovákia szívesen megszabadult volna attól a „kellemetlenségtől”, hogy tisztán nemzeti állam helyett vegyes lakossággal bíró állam legyen, illetve hogy Szlovenszkó és Ruszinszkó Magyarországgal határos területein a „népek elhelyezkedése vegyes”, így lehetetlen volt néprajzi határokat húzni, már vitára ingerlőek. A tények ugyanis egyik állítást sem támasztják alá. Csehszlovákia nem hogy le akart volna mondani a nem szláv lakosságról, hanem mint a csehszlovák békedelegáció tervei és a Magyar Tanácsköztársaság ellen indított 1919. áprilisi katonai agresszió is igazolják, még további magyar lakosságú területekre is igényt tartott. A magyar-szlovák nyelvhatár nagy része pedig 1918-19-ben, de még húsz év múlva is az ún. éles nyelvhatár típusába tartozott, ahol - mint azt a későbbi bécsi döntés vonala is igazolta - igenis lehetett etnikai alapú határvonalat húzni. A köztársaság első évtizedének jubileumához hasonló alkalmat kínált a visszatekintésre Trianon tizedik évfordulója 1930-ban, amely alkalmából az aktivizmus egyik szócsöve, A Reggel c. lap június 5-i számát szinte teljes egészében a trianoni béke évfordulójának szentelte.520 A témával foglalkozó 15 hosszabb írásból 7 cseh vagy szlovák szerző tollából származott, s nem is akárkiktől, hanem a politika első számú alakítóitól: Edvard Beneš külügyminiszter, Ivan Dérer oktatási miniszter, Juraj Slávik belügyminiszter (a lapban egyébként Slávik Györgyként megnevezve), Milan Hodža, a szlovák politika legrangosabb képviselője, illetve Emanuel Rádl521 és Jirí Hoetzel522 professzorok voltak a szerzők. A lapban megjelent írások egy további csoportja az októbrista magyar emigráció képviselőitől, Jászi Oszkártól, a Károlyi-kormány nemzetiségi miniszterétől, Vámbéry Rusztemtől, az 1918-as Magyar Nemzeti Tanács tagjától, Kéri Páltól, Tisza István egyik legkövetkezetesebb bírálójától, a Bécsi Magyar Újság egy ideig Csehszlovákiában is élő szerkesztőjétől és a Turczel által utóemigránsként emlegetett Paál Ferenctől származott. A hazai magyar közélet képviselői közül csupán Surányi Géza adta a nevét, míg a többi írás a mai olvasó számára ismeretlen szerzők neve alatt vagy csupán szignóval jelent meg. A Reggelben megjelent írások különféle szempontokból közelítettek az első világháborút lezáró békeszerződések és rendezés témájához. A cseh-szlovák szerzők a történelmi igazság519 Uo. 173. 520 A Reggel, 1930. június 5. 521 Cseh filozófus, aki noha Masaryk elnök nagy tisztelője volt, írásaiban keményen bírálta a cseh nacionalizmust és a csehszlovák állam nemzetiségi politikáját is. 522 Jogász, a prágai Károly Egyetem jogi karának dékánhelyettese.
