Simon Attila: Az elfeledett aktivisták. Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban - Nostra Tempora 19. (Somorja-Komárom, 2013)
Bevezetés
Bevezetés 11 Mivel a jelen munkában az aktivizmust olyan politikai stratégiaként kívánom kezelni, amely legitim alternatívája volt más politikai magtartásformáknak, ezért a dolgozat első részében arra kívánok választ adni, hogy Csehszlovákia megalakulásának körülményei, illetve az új államhatalom lépései milyen politikai magtartásformákat termeltek ki a kisebbségi magyar közösségből. Ennek kapcsán felvázolom az államfordulat hatását a magyar közösségre, illetve a szlovákiai magyar politikai struktúra kialakulásának kezdeti lépéseit, külön hangsúlyt helyezve az olyan mozzanatokra, mint az integráció és kooperáció kérdése. A magyar aktivizmus eseménytörténetének bemutatása előtt röviden felvázolom a szudétanémet aktivizmust, amely a korabeli szlovenszkói magyar politika szempontjából mintaként, saját kutatói pozíciómból pedig viszonyítási pontként fontos. Az első Csehszlovák Köztársaság (1918-1938) legjelentősebb gazdasági-társadalmi folyamatát a földbirtokreform jelentette. Ezért nem véletlen, hogy a szlovákiai magyar kormánypárti magatartás első megnyilvánulásai is a földbirtokreform kapcsán jelentkeztek. Ezt szem előtt tartva foglalkozom a Csömör István fémjelezte „republikánus magyarok” mozgalmával, illetve az Országos Parasztpárt rövid történetével. Ezt követően a Magyar Nemzeti Párt (MNP) ún. reálpolitikáját veszem elemzés alá, amelyet a szudétanémet típusú aktivizmus sikertelen követéseként értelmezem. Majd azokkal a politikai kísérletekkel (Mohácsy-féle kisgazdapárt) és egyéni ambíciókkal (Lelley Jenő, Zay Károly) foglalkozom, amelyek az MNP aktivista kísérletének kudarcát követően a magyar ellenzéki politika eredménytelensége miatti választói elégedetlenséget próbálták meglovagolni, s kíséreltek meg maguknak a kormánypárti oldalon politikai egzisztenciát teremteni. A szlovenszkói magyar aktivizmusnak a szudétanémettől első pillantásra eltérő jellegét az adta, hogy elsősorban nem önálló politikai szubjektumok révén, hanem a nagy csehszlovák pártok magyar szekcióiként teljesedett ki. Ennek kapcsán foglalkozom a Köztársasági Agrárpárt8 magyar szekciójával, majd a korabeli szlovákiai magyar politika egyik sajátos utat befutó irányzatával, a magyar szociáldemokrácia történetével. Az aktivizmus természetesen sokkal többrétegű jelenség volt, mint hogy csupán a politikai életre szűkíthetnénk le. Bár jelen dolgozat elsősorban az aktivizmus politikai megnyilvánulásaival kíván foglalkozni, nem mehet el szó nélkül a közélet olyan jelenségei mellett, amelyek szoros összefüggésben álltak a már bemutatott aktivista mozgalmakkal. Annál inkább sem, hiszen az olyan magatartásformák, amelyek a lojalitás, a kooperáció és az integráció fogalmával írhatók körül, a korabeli szlovenszkói magyar társadalom sokkal szélesebb rétegeit érintették, mint a pártpolitikában részt vevők körét. Az ellenzéki magyar pártok és különösen a hivatalos budapesti politika szemszögéből az állami szférában dolgozó magyar értelmiség magatartása, a Masaryk Akadémia működése, vagy épp a Sarló mozgalom tevékenységének néhány aspektusa akkor is kimerítette az aktivizmus fogalmát, hogy ha az említettek nem politizáltak direkt módon. Az, hogy a Masaryk Akadémia előkészítő bizottságába az oktatási miniszter által kinevezett kilenc közéleti magyar személyiségből egyedül Sziklay Ferenc számított ellenzéki gondolkodásúnak,9 a többiek viszont valamilyen módon kötődtek az aktivizmushoz, már önmagában is beszédes. Az pedig, hogy a magyar tudományos intézmény első elnöke az alapító 8 Ez a cseh, majd csehszlovák párt hivatalosan a Republikánská strana zemëdëlského a malorolnického lidu (A Földműves és Kisgazda Nép Köztársasági Pártja) nevet viselte, de a napi gyakorlatban csak Agrárpártként vagy Köztársasági Agrárpártként emlegették. 9 Orbán Gábor, Szerényi Ferdinánd, Győry Dezső, Angyal Géza, Farkas György, Váradi Aladár, Sziklay Ferenc, Antal Sándor, Surányi Géza.
