Simon Attila: Az elfeledett aktivisták. Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban - Nostra Tempora 19. (Somorja-Komárom, 2013)
Bevezetés
10 Bevezetés Persze az aktivizmus akkor is az eddiginél nagyobb figyelmet érdemelne, ha kizárólag mint a kormányzatot elvtelenül szolgáló magatartásként tekintenénk rá. Magam azonban úgy vélem, hogy az aktivizmus jelentéstartalma összetettebb ennél, s a korabeli politika stratégia szélesebb palettáját öleli fel, mint korábban gondoltuk. Alapvetően olyan kisebbségi politikai magatartást értek rajta, amely azon kívül, hogy elfogadta a csehszlovák állam politikai kereteit, s részt vett annak pártpolitikájában, nem utasította el a többségi nemzet politikai pártjaival való együttműködést, sőt akár az ország kormányzásáért viselt felelősséget is hajlandó volt vállalni. Ebben az értelmezésben az aktivizmus kategóriájába Szent-Ivány Józsefnek a szlovákiai magyar közösség gazdasági erejét megerősítni kívánó „reálpolitikája” éppúgy belefér, mint a mindenkori kormányoknak Csömör István és társai általi kiszolgálása. A Szent-Ivány József és hívei által több ízben is használt reálpolitika fogalma magyarázatot érdemel. Mint Gombár Csaba politikai szótára3 is jelzi ugyanis, a reálpolitika fogalmán politikai értelemben az elvi és erkölcsi meggondolásokat könnyen zárójelbe tevő, esetleg megalkuvó magatartást kell érteni. A korabeli csehszlovákiai közbeszédben azonban - ismét csak a szudétanémet pártok magatartásával kapcsolatban - lényegében az aktivizmus szinonimájaként használták, s a többségi nemzettel való együttműködést szorgalmazó politikát értették rajta.4 A kortárs szakirodalom azonban - a félreértések elkerülése végett - többnyire kerüli a reálpolitika fogalmának használatát.5 Az aktivizmus és a reálpolitika fogalma mellett a „sérelmi politika” is azon szókapcsolatok közé tartozik, amelynek használata kérdéseket vet fel. Eredeti értelmében - a 19. századi viszonyokra vonatkoztatva - ugyanis olyan pártok politikájára használták, amelyeknek korlátozottak voltak a lehetőségei a kormányzat politikájának befolyásolására, s ezért végső fegyverként akár a passzív rezisztencia fegyveréhez is folyamodhattak.6 A két háború közötti szlovenszkói pártok esetében ezt a kifejezést a két nagy magyar polgári párt, az Országos Keresztényszocialista Párt és a Kisgazda Párt (a későbbi Magyar Nemzeti Párt) politikájára használja a szakirodalom. Némileg pontatlanul, hiszen ezek a passzív rezisztencia eszközét sohasem alkalmazták, sőt meglehetősen aktív ellenzéki politikát folytattak, és éltek mindazzal az eszközzel, amit a parlamentarizmus biztosított: felszólaltak a nemzetgyűlés ülésein, törvényjavaslatokat kezdeményeztek, gyakran interpelláltak, naponta szembesítették a hatalmat azzal a nemzetiségek számára sérelmes kormányzati politikával, amit a Magyar Nemzeti Párt kiváló politikusa, Törköly József „demokratikus önkényuralomnak” nevezett.7 Mindezek ellenére a jelen munkában - alkalmazkodva a szakirodalom által kitaposott ösvényhez - magam is használom a két megnevezett párttal kapcsolatban a sérelmi politika kifejezést. Igaz, ezt tulajdonképpen indokolja az, hogy a magyar kisebbség sérelmeinek számbavétele és folyamatos napirenden tartása központi elemét képezte a két párt magatartásának. 3 Gombár Csaba: Politika címszavakban (Korkép-Körkép-Kórkép). Budapest, Propaganda- és könyvszerkesztó'ség, 1983, 248-249. 4 Ebben az értelemben bukkan fel azokban a korabeli követi jelentésekben is, amelyeket Alexander Manfred gyűjtött kötetbe. Lásd Manfred, Alexander (Hg.): Deutsche Gesandtschaftsberichte aus Prag. 2. Vom Kabinett Beneš bis zur ersten überregionalen Regierung unter Švehla 1921-1926. München, R. Oldenbourg Verlag, 2004, 167., 169.. 454. 5 A kevés kivétel egyike Bemard Böttcher, aki a reálpolitikát az irredenta politika ellentéteként használja. Vö. Böttcher. Bernhard: Gefallen für Volk und Heimat. Kriegerdenkmäler deutscher Minderheiten in Ostmitteleuropa während der Zwischenkriegszeit. Köln, Böhlau, 2009, 165. 6 Vö. Gombár: Politika, i. m. 252-253. 7 Törköly József: Az ellenzék feladata. Az eredetileg a PMH-ban három részletben megjelent írást közli: Filep Tamás Gusztáv (összeáll.): Az ellenzék feladata. Törköly József színterei. Rimaszombat, Gömör-Kishonti Múzeum Egyesület, 2012, 84-90.
