Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
2. A jubileumi év
80 A jubileumi év tervezett rendezvények döntő többségének megtartására azonban a ’38 tavaszától egyre feszültebbé váló bel- és külpolitikai helyzetben nem került sor. A köztársaság első sikeres 20 évének felidézése helyett magának az államnak a fennmaradása, ünneplés helyett pedig a válságkezelés vált az 1938-as csehszlovák közélet centrális témájává. A húszéves jubileum, mint minden évforduló, okot és lehetőséget adott a visszapillantásra, az értékelésre és ezt az erre hivatott személyek a maguk módján meg is tették. Az eltelt 20 év értékelése, természetesen jórészt az értékelők politikai alapállásától függött, két momentumot azonban mindenképpen szükséges lett volna figyelembe venni. Az egyik az, hogy Csehszlovákia története mindenképpen egyfajta sikertörtént volt, hiszen megalakulása körülményeinek, s belső társadalmi és nemzetiségi összetételének ellenére a Csehszlovák Köztársaság a régió egyik meghatározó hatalmi tényezőjévé, gazdasági és katonai szempontból kiválóan teljesítő, társadalmi és kulturális szempontból modemnek mondható, politikailag demokratikusan berendezkedő állammá vált. Emellett azonban az is nyilvánvaló volt, hogy ez a sikeres állam olyan alapokra épült, amelyek annak idején stabilnak látszottak, de amelyek 1938-ra már nem támaszt jelentettek ennek az országnak, hanem inkább fegyvert ellene. Ez egyaránt érvényes volt a Franciaország által létrehozott biztonsági rendszerre, amely 1938-ra már darabjaira hullott, illetve a nemzetek önrendelkezési jogára, amely végül az első köztársaság sírásója lett, hiszen 1938-ban szudétanémetek, szlovákok, magyarok hivatkoztak rá. Mindezek következtében a Csehszlovák Köztársaság fennállásának huszadik évfordulójának évében történetének legnehezebb időszakát élte, amit elsősorban annak lehetett betudni, hogy az összes felsorolt eredmény ellenére sem sikerült megtalálni azt belső állami modellt, amely a köztársaságban élő nemzetek (csehek, szlovákok, németek, magyarok, lengyelek stb.) igényeit egyformán figyelembe tudta volna venni és mindezen nemzetek képviselőit az állam léte mögé fel tudta volna sorakoztatni. Persze ez a korábbi években is megoldatlan volt, ám akkor a nemzetközi környezet, a nagyhatalmi viszonyok mégis egyfajta stabilitást biztosítottak Csehszlovákiának. 1938-ban azonban ez a kedvező nemzetközi háttér már nem létezett, sőt azok az erők és országok váltak kezdeményezővé, amelyek a Csehszlovákia alapját is jelentő versailles-i rendszer lebontását szorgalmazták. Az 1938 elején napvilágot látó értékeléseket olvasva azonban mégsem ez a kép bontakozik ki előttünk, hiszen a cseh és szlovák lapok többsége csupa optimista, sikerektől hangos nyilatkozatot közölt. Igaz, az autonomista szlovák sajtó már nem osztotta ezt az elégedettséget, mint ahogy nem volt egységes az eltelt húsz év értékelése a korabeli szlovákiai magyar közélet részéről sem. A revíziópárti ellenzék, amelyet legtisztább formájában az Egyesült Magyar Párt képviselt, természetesen a szlovákiai magyar kisebbség megoldatlan problémáit igyekezett értékelése középpontjába állítani, a CSKP-t képviselő Magyar Nap emellett a szociális kérdés megoldatlanságát is hangsúlyozta, a kormánypárti magyar sajtó viszont még a cseh és szlovák lapoknál is kritikátlanabbul ünnepelte az évfordulót. Mint az egyik vezető aktivista politikus, Stunda István a Magyarság című lapban a Jubileumok esztendeje c. cikkében kifejtette: „a magyar nemzeti kisebbség szempontjából a Csehszlovák Köztársaság megalakítása két szempontból jelent történelmi jelentőségű fordulót. Az első az, hogy a magyar nép ebben a köztársaságban lett nemzetté, és a magyar nemzeti élet, nemzeti sors mintegy Istentől rendelt hordozójává. A második az, hogy a magyar nép a maga teljességében ebben az országban jutott az összes politikai és emberi jogokhoz.”207 207. Magyarság, 1938. január 2.
