Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
2. A jubileumi év
A neoaktivizmus kísérlete 77 Az ellenzék gyakorlatát átvéve az aktivisták is a magyar kisebbség megoldatlan problémáinak memorandumba foglalásával kívánták jelezni a kormány felé pozícióikat. így az a korábban nem látott helyzet állt elő, hogy 1936 őszén mindkét irányzat memorandummal fordult a kormányzathoz, a sajtóban pedig éles nyilatkozatháború kezdődött arról, hogy melyik beadvány képviseli a magyarság valódi érdekeit, illetve hogy ki lopta el a másik ötleteit. Az aktivisták 1936 szeptemberében adták át a követeléseiket az első köztársaság legnagyobb hadgyakorlata végett Pöstyénbe látogató kormányfőnek. A memorandum formájába sűrített kívánságok közül a legfontosabb az állampolgársági kérdés rendezése volt, amely mellett a nyelvrendelet hibáinak kiküszöbölését és a magyar nyelvű oktatás séreleméinek felszámolását kérték.194 Az aktivisták és az EMP elsősorban nyelvi sérelmekkel foglalkozó (már említett) beadványa között, amelyekben számos átfedés volt, a lényegi különbséget valójában az jelentette, hogy míg az aktivisták olyan megoldásokat kértek számon, amelyek a köztársaság érvényes törvényi keretei között, a centralista nemzetállami modellt nem felrúgva is teljesíthetőek voltak, az EMP memorandumának esetleges teljesítése az érvényes törvényi keretek felülírását feltételezte. Ezért sem meglepő az, hogy a kormányzat kedvezően fogadta az aktivisták beadványát, s amikor Hodža 1937 novemberében a parlament külügyi bizottsága előtt felvázolta a magyarsággal szemben követni kívánt politikát, szinte szó szerint az aktivista célkitűzéseket ismételte meg. Az aktivista sajtó ezt az ellenzéki politika kudarcaként és az aktivizmus nagy győzelmeként ünnepelte, ám miután a kormány 1937. február 18-án deklarált új nemzetiségi politikája csupán a német kisebbség esetében hozott konkrét lépéseket, az aktivisták által benyújtott követelések végrehajtása pedig késett, maguk a magyar aktivisták is - noha finom szavakba burkolva - csalódottságuknak adtak hangot. így tett Schulcz Ignác, amikor egy pozsonyi fórumon 1937 októberében a következőket mondta: „bízunk az ígéretek beváltásában és semmi okunk kételkedni az állam- és kormányfő nyilatkozatai őszinteségében. Mivel azonban minden nap veszteséget jelent, azt kívánjuk, hogy induljon meg az ígéretek valóra váltása. ”195 Persze a prágai kormány által tett 1937. február 17-i kormánynyilatkozat és a német aktivistákkal kötött egyezmény némi előnyökkel a magyar kisebbség számára is járt. A kormányzat új nemzetiségpolitikájával összhangban a pozsonyi Tartományi Hivatal 1937. április 7-én körlevelet bocsátott ki, amelyben az illetékes szlovákiai hivataloktól a kisebbségi politika új kormányzati elveinek betartását kérte.196 A levélben a Tartományi Hivatal hangsúlyozta, hogy mivel a „csehszlovák demokrácia jó hírnevéről” van szó, az új előírások megszegését nem fogja tolerálni. A körlevél a kisebbség felé tett engedményeket nem konkretizálta ugyan, ám utalt arra, hogy ott, ahol a magyar nyelv hivatali használatának nincsenek meg a nyelvi előfeltételek (vagyis nincs elegendő, a kisebbségek nyelvét beszélő hivatalnok), előre gyártott formanyomtatványok segítségével kell a minimálisra csökkenteni az „egyéni fogalmazások szükségességét”.197 Megszületett tehát a szándék a javításra, noha ennek a gyakorlati alkalmazása késett, miközben a szlovákiai magyarok esetében azoknak a nyelvi jogoknak a gyakorlati átültetése is nagy előrelépés lett volna, amelyeket az 1920. évi csehszlovák alkotmány és az 1926-ban kiadott kormányrendelet előírt, s amelyeket - mint már korábban jeleztük - az állam részéről rendszeresen megsértettek. 194. Csehszlovákiai Népszava, 1936. szeptember 13. 195. Csehszlovákiai Népszava, 1936. október 17. 196. MOL, K-63, 65. cs. 7/4 t. 65/pol.l937. 197. Uo.
