Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
1. Húsz év után. A szlovákiai magyarok 1938-as társadalmi, politikai rajza
54 Húsz év után Egész más szinten és feltételek között valósult viszont meg az ellenzéki szlovákiai magyar politikai elit kapcsolata Magyarországgal, amelyet a Budapestnek való alárendeltségi viszony jellemzett. Budapest politikája pedig meglehetősen könnyen olvasható volt, hiszen azt a két világháború közötti időszakban végig - noha időszakonként eltérő intenzitással és eltérő elképzelések mentén - a revízió jövőképe határozta meg.121 A revíziós cél tekintetében az ellenzéki pártvezetők és Budapest között ugyan összhang volt, ám abban a tekintetben, hogy az addig elkövetkező időszakban milyen mértékű legyen a kisebbségi magyar közösség integrálódása a csehszlovák társadalomba, már voltak hangsúlyeltolódások. Az ideig-óráig felszínre kerülő súrlódások ellenére az EMP és elődpártjai végig elfogadták Budapest pozícióját, s azt hogy a szlovákiai magyarságot érintő fontosabb döntésekben a legfőbb tényező szerepe a mindenkori magyar miniszterelnököt illette meg. A revíziós célkitűzések mellett Budapest egy viszonylag jól olvasható magyarságpolitikával is rendelkezett, amelynek szálai a Miniszterelnökség Nemzetiségi és Kisebbségi Osztályán, illetve az azt a korszak teljes időszaka alatt irányító Pataky Tibor kezében futottak össze. A magyarságpolitika abból az alaptételből indult ki, hogy a magyarság területi integritása ugyan ideiglenesen elveszett, ám a kulturális egység megmaradt, s azt minden lehetséges eszközzel fenn is kell tartani.122 Ennek két legfontosabb eszközét a nemzetközi kisebbségvédelmi szerződések számonkérése és magyar kisebbségek ügyének az illetékes európai fórumokon való folyamatos napirenden tartása,123 illetve a kisebbségeknek irányuló anyagi segítség jelentette. Ez utóbbi, a maga pozitív szerepe mellett, nem csupán a fentebb már említett alárendeltséget erősítette, hanem a kliensrendszert is. A kézből kézbe csomagban átadott, nehezen ellenőrizhető és követhető utat bejáró százezer koronányi összegek124 pedig olyan szokásjogot alakítottak ki, amely még az 1989-es rendszerváltás után is élő hagyomány volt a szlovákiai magyar politika egyes körei és Budapest kapcsolatában. A magyar kisebbségeknek szánt támogatást Budapest különféle társadalmi szervezeteken (Rákóczi Szövetség, Felvidéki Egyesületek Szövetsége), a harmincas években pedig közvetlenül a Külügyminisztériumon, illetve a Miniszterelnöki Hivatalon keresztül juttatta el a külhoni magyarság számára. Míg az Erdélybe és a Délvidékre irányuló támogatások nagy része az egyházi (oktatási) és kulturális szférába irányult, a Csehszlovákiába átjövő pénzek mintegy kétharmada az ellenzéki magyar pártok működését biztosította, s csupán a maradékon osztozott a magyar nyelvű oktatás és a sajtó. Mint azt Angyal Béla kutatásai kiderítették, az első köztársaság 20 éve alatt a hivatalos Magyarország mintegy 100 millió csehszlovák koronával támogatta a szlovákiai és a kárpátaljai magyarságot.125 Az 1938-as évi támogatásra nézve Szüllő Géza tollából maradt fenn egy összegzés. Eszerint ebben az évben a Magyarországról átjövő havi 343 121. Bárdi Nándor: Tény és való..., i. m. 87. 122. Bárdi Nándor: Magyarország és a magyar kisebbségek az 1918 utáni években: a magyar külpolitika revíziós céljainak megfogalmazása, a kisebbségi kultúra és politika támogatása. In Bárdi Nándor-Fedinec Csilla-Szarka László: Kisebbségi magyar közösségek a 20/ században. Budapest, Gondolat Kiadó-MTA Kisebbségkutató Intézet, 2008, 55. 123. A témával kapcsolatban lásd Eiler Ferenc: Kisebbségvédelem és revízió. Magyar részvétel az Európai Nemzetiségi Kongresszuson 1925-1939. Budapest, Gondolat, 2006. 124. Ennek az eljárásnak a szlovákiai magyar elit számára megalázó, s egyben a budapesti kormánypolitika magatartását jól reprezentáló példáját említi Koudela Pál a Sziklay Ferencről írt dolgozatában. Lásd Koudela Pál: A kassai polgárság 1918 előtt és után. Budapesti Corvinus Egyetem, Ph.D. értekezés, 2005, 105-106. 125. Angyal Béla: A csehszlovákiai magyarság anyaországi támogatása a két világháború között. Regio, 2000, 3. sz. 133-179.
