Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
1. Húsz év után. A szlovákiai magyarok 1938-as társadalmi, politikai rajza
A szlovákiai magyarok politikai és kulturális pozíciói 53 Az erős érzelmi szálak mellett a szlovákiai magyarokat számos egyéb kapcsolat is fűzte az anyaországhoz: szinte minden családnak volt ott rokonsága (s a rokoni szálak abban az időben még szorosabbak voltak), a kézműveseket a munka, a kereskedőket a piac, a földműveseket a határ másik oldalán található parcellák kötötték volna oda. Az 1919-20-ban megszilárduló államhatárok azonban jelentősen megnehezítették, olykor lehetetlenné tették ezeknek a kapcsolatoknak a továbbélését, hiszen a két ország egymás iránti ellenséges viszonya miatt az államhatárok csak nehezen voltak átjárhatók. A hivatalos határátlépéshez vízum kellett, miközben a csehszlovák hatóságok különféle egyéb adminisztratív intézkedéssel is igyekeztek akadályozni a kisebbségben élő magyarok és az anyaország kapcsolattartását. A határ túloldalán is földekkel rendelkező földművesek, az ún. kettősbirtokosok ugyan állandó határátlépésre feljogosító igazolvánnyal rendelkeztek, ám ezzel is csak napkeltétől napnyugtáig léphették át a határt, s ugyanazon a helyen kellett belépniük, ahol elhagyták az országot. Ám ez az engedély csak dologidőre vonatkozott, s az ünnepnapokon, különösen a magyar nemzeti ünnepeken a csehszlovák határőrök senkit sem engedtek át a túloldalra. Ilyenkor a központi hatalom külön is felhívta a határrendészet figyelmét arra, hogy meg kell akadályozni, hogy a magyar lakosság a magyarországi ünnepségekre átmenjen. A határ mentén élő lakosság a szigorú rezsimet a zöldhatáron való átjárással igyekezett megkerülni. Ez ugyan a Duna mentén élőknek nehezebb volt, de az Ipolyon át, illetve attól keletre élénk illegális forgalom zajlott a zöldhatáron, amelyet a rokonokat látogató családokon, a tanuló ifjúságon kívül a csempészek is kedvtelve használtak. Nógrád és Gömör dimbes-dombos vidékein a zöldhatáron át zajló csempészet a helyi lakosság egyes rétegeinek fontos jövedelemkiegészítő tevékenységét képezte, s ez ellen sem az egyik, sem a másik ország hatósága nem tudott sokat tenni.117 118 A mindenben irredentizmust sejtő csehszlovák kormányzatok azonban „igen kevés jóindulatot tanúsítottak aziránt, hogy a magyar nemzetiségű állampolgáraik Magyarországgal érintkezhessenek”. 118 S nem csupán a határátlépés nehezítésével igyekeztek elősegíteni a szlovákiai magyarok elszigetelését Magyarországtól, hanem az ottani kultúra behozatalának akadályozásával is. A hatóságok különböző okokra hivatkozva gyakran tiltották le magyarországi vendégművészek szlovákiai fellépéseit, a magyarországi sajtótermékek közül csupán néhány - elsősorban baloldali — lapot engedtek be az országba, a magyarországi könyvek behozatalát pedig hosszú tiltólisták akadályozták. Nem csoda, hogy a két háború között felnövekvő generációknak meglehetősen kevés kapcsolatuk volt Magyarországgal és kevés ismeretük volt róla.119 Ez azonban fordítva is érvényes volt, mi több, ezt nem csupán a szlovákiai magyar írástudók (pl. Szvatkó vagy Borsody) panaszolták fel, Szekfű Gyula is kritikus hangnemben konstatálta: Nemzeti társadalmunk alig ismeri a szomszéd államokban éló' magyarság kisebbségi sorsát, alig érdeklődik valóságos bajai iránt, kulturális fejlődése iránt is közömbösséget tanúsít, és immár másfél évtizede tűri, hogy a trianoni politikai határok mindinkább kulturális határokká is alakuljanak...”120 117. A hatóságoknak a csempészek elleni harca olykor tragédiákba torkollott. Ilyen eset történt 1938 áprilisában a határ borsodi szakaszán, ahol a magyar határőrök Debréte község közelében egy 15 tagú, cigányokból álló csempészbandát tartóztattak fel. A csempészek azonban a katonákra támadtak, s kettőt megöltek közülük. A csempészbanda tagjai szétfutottak, ám a csendőrség gyorsan begyűjtötte őket. Magyar Újság, 1938. április 7. 118. Borsody István: Magyarország és a csehszlovákiai magyarság. In Fazekas József (szerk.): Vagyunk és leszünk..., i. m. 208. 119. A neves szlovákiai magyar publicista, Szalatnai Rezső is csak 26 éves korában, 1930-ban utazhatott először Magyarországra, amelyet addig leginkább csak a csehszlovák sajtó - nem mindig pozitív képet rajzoló - írásaiból ismerhetett. 120. Idézi Uo. 210.
