Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
7. Összegzés helyett
Összegzés helyett 233 felnőttkorba, megfogalmaztak. Ebben a kérdésben azonban Prága az utolsó pillanatig nem volt hajlandó a párbeszédre, s ragaszkodott a nemzetállam eszméjéhez. Ez a kormányzat részéről jövő elutasító magatartás is nem kevés szerepet játszott abban, hogy amikor a nemzetközi változások és a csehszlovák belpolitika alakulása reálissá tette a Magyarországhoz való visszatérést, a szlovákiai magyarok döntő többsége számára a nemzeti érzések erősebb kötelékként jelentkeztek, mint az állampolgári kötöttségek. 1938 októberében, a nemzeti érzések konjunktúrájának közepette, a szlovákiai magyar társadalom döntő többsége (beleértve a korábbi aktivistákat és baloldaliakat is) már nyíltan az anyaországhoz való visszatérés mellett foglalt állást. Eközben azonban végig távol tudták magukat tartani mindattól a faji és politikai intoleranciától, amit a korabeli Európában a nemzetiszocializmus képviselt. Ebben a kérdésben a három nagy politikai irányvonal holdudvarába tartozó magyar értelmiség körében nem volt vita, hiszen Szvatkó éppúgy elhatárolódott a náci eszméktől és a vezéreszmére épülő állam ideájától, mint Szalatnai vagy Fábry. S nem mellékes az sem, hogy az erős nemzeti érzéseik ellenére a szlovenszkói magyarok mind a húsz év alatt, mind 1938-ban is céljaikat parlamentáris eszközökkel próbálták megvalósítani. Még akkor is, ha reprezentatív pártjuk, az Egyesült Magyar Párt soraiban és tevékenységében antidemokratikus, totalitárius jegyek jelenléte is felfedezhető. A mai kor ismereteivel felvértezett olvasó számára azonban annak is világosnak kell lennie, hogy bár a helyzet más alternatívát, mint a békés revízióra való törekvést, nem nagyon kínált, ezek a törekvések máshová, mint zsákutcába nem vezethettek. Pritz Pál gondolatmenetével egyetértve761 ugyanis látnunk kell, hogy a budapesti revíziós törekvések az ország belső morális és társadalmi megújulása hiányában szinte törvényszerűen vezettek a második világháborúban bekövetkezett tragédiához. Az elmaradt megújulás és modernizálás ugyanis azt eredményezte, hogy a magyar politika nem tudta megőrizni a sokak által kívánt távolságot Trianon és Versailles revíziója között,762 így a revíziós célokért az egész országot a náci német érdekeknek alárendelt szerepbe kényszerítette. Noha 1938 szlovákiai magyar szempontból elsősorban egy húszéves korszak lezárása volt, ha szélesebb kontextusban nézzük az eseményeket, azt is látnunk kell, hogy ez az év egyben valaminek a kezdetét is jelentette. Mindazok a területi és politikai változások ugyanis, amelyek régiónkban ebben az évben lezajlottak, már annak a folyamatnak az első jól látható eredményei voltak, amelyek a következő évben az emberiség eddig legpusztítóbb eseménysorához, a második világháborúhoz vezettek. A fasizmus pusztításának és a háború hatéves eseménytörténetének az ismerete az utókor számára némileg más megvilágításba helyezi az 1938-as év történéseit, mint ahogy azt ott és akkor a kortársak átélték. A mai olvasó már azt is jól tudja, hogy az első bécsi döntés csupán néhány évig volt érvényben, majd a győztes hatalmak a müncheni egyezmény „részeként” azt is annullálták. Azt is látnunk kell, hogy noha a döntés utólagos semmissé nyilvánítása nem írja felül sem a két háború közötti Csehszlovákia nemzetiségi politikájának jogos bírálatát, sem a szlovákiai magyar közösség törekvéseinek jogosságát, a ’38-as év eseményei a náci eszmék térhódításnak egy-egy láncszemévé válva az utókor szemében maguk is diszkreditálódtak. 761. Pritz Pál: A magyar külpolitikai gondolkodás a 20. században. In US (szerk.): A magyar külpolitikai gondolkodás a 20. században. Budapest, Magyar Történelmi Társulat, 2006, 46-47. 762. A távolságtartás igényével kapcsolatban lásd Zeidler Miklós: A revíziós gondolat. Budapest, Osiris, 2001, 83. A német törekvések esetében valójában nem revízióról volt szó.
