Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)

6. A várakozás hetei. 1938 októbere

228 A várakozás hetei. 1938 októbere Indulásra készen. Szlovákok a bécsi döntés után. Azt, hogy a cseh-szlovák államhatalom és az MNT között mégis kialakult valamiféle együttműködés, ismét csak Kassa példája jelzi. Itt a várost elhagyó csehek és szlovákok a Ma­gyar Nemzeti Tanácsnál is bejelentették elutazásukat, s az MNT volt az, amely a lakásuk ajta­ját lepecsételte, hogy az esetleges fosztogatókat távol tartsák. De fontos szerep jutott az MNT- nek és a polgárőrségnek a rend fenntartásában is, amiről Sequens cseh csendőr százados a következőképpen emlékezik meg: .Az evakuálás utolsó napjaiban a fentebb említetteknek (az MNT helyi vezetőinek - SA) és a magyar polgárőrség kapitányának, Wárkoly Eleknek758 kö­szönhetően rend és nyugalom uralkodott a városban. A Magyar Nemzeti Tanács a katonai ható­ságok által kiadott összes parancsot és rendelkezést teljesítette, így semmiféle komolyabb incidens nem történt,”759 760 758. Helyesen Várkolyi Elek 759. Obsadenie Košíc..., NA ČR, f. PMV-AMV 225, k. 1045, bez. č. 760. id. Mács József visszaemlékezése.

Next

/
Thumbnails
Contents