Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
1. Húsz év után. A szlovákiai magyarok 1938-as társadalmi, politikai rajza
20 Húsz év után tényleg idegen nyelvű volt, gyorsan rákényszerült a magyar nyelv használatára. Prága, sőt Pozsony pedig messze volt nem csupán a bodrogközi és gömöri valóságtól, de még a csallóközitől is, így a magyar falu jórészt érintetlenül élte tovább korábbi életét: a gazdálkodás a régi rend szerint folyt, a templom és az iskola nyelve is magyar maradt. Az 1930-as népszámlálás idején Szlovákia 79 bírósági járásából a magyar lakosság 14 járásban (Dunaszerdahelyi, Galántai, Somorjai, Párkányi, Komáromi, Ógyallai, Ipolysági, Lévai, Vágsellyei, Tornaijai, Feledi, Királyhelmeci, Szepsi, Nagykaposi) rendelkezett abszolút többséggel, további 6 járásban (Rozsnyói, Kékkői, Lévai, Losonci, Verebélyi, Ersekűjvári) pedig meghaladta aránya a nyelvhasználati jogok szempontjából alsó határnak számító 20%-ot. 1921- hez képest ugyan a magyar többségű járások száma nem csökkent, ám az akkor kimutatott 7 olyan járáshoz képest, amelyben a magyarok aránya meghaladta a 90%-ot, 1930-ra már egyetlen ilyen sem maradt.26 4. táblázat. A magyar lakosság százalékos aránya Dél-Szlovákia járásaiban az 1921 -es és az 1930-as népszámlálás adatai szerint27 Járás 1921 1930 Aranyosmarót 13,1 9,8 Dunaszerdahely 94,3 88,2 Érsekújvár 37,3 31,6 Feled 94,7 77,4 Galánta 73,9 62,0 Gálszécs 19,4 a járás megszűnt Kassa város 22,1 18,0 Kassa vidék 16,0 6,4 Kékkő 36,6 31,5 Királyhelmec 90,1 78,9 Komárom 92,3 82,9 Korpona 38,1 36,4 Léva 39,0 27,4 Losonc 30,5 24,7 Nagykapos 58,3 55,7 Nagyröce 14,7 9,6 Nyitra 19,2 13,8 Ogyalla 84,9 70,1 Párkány 93,8 81,6 Pozsony város 23,7 16,1 Rimaszombat 19,0 13,9 Rozsnyó 47,3 35,0 Somorja 87,4 76,9 Szepsi 71,0 56,3 Tornaija 94,7 83,1 Vágsellye 61,8 55,5 Verebély 34,7 25,6 Zselíz 93,5 79,9 26. Vö. Gyurgyík László: A (cseh)szlovákiai magyarság..., i. m. 96. 27. Sčítaní tidu v republice Československé ze dne 1. prosince 1930. Dit 1. Praha, Statní úrad Štatistický, 1934. 45^46.