Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
5. Berchtesgadentől Münchenig
178 Berchtesgadentől Münchenig A szeptemberi napok egyik vízválasztója a március 23-án este kihirdetett általános mozgósítás volt. Az este 10 utána a rádióban bejelentett, majd hamarosan falragaszokon is megjelenő, valamint a napilapokban is publikált mozgósítási parancs alapján a 40 éves vagy annál fiatalabb tartalékosoknak a rendelet kihirdetésétől számított 6 órán belül jelentkezniük kellett a nekik kijelölt felszerelési állomáson.552 A tartalékosok bevonulásával egy időben be kellett vonultatni a nyilvántartott lovakat és motoros járműveket is. A mozgósítás, noha zökkenők nélkül és sikeresen lezajlott, eltérő fogadtatásra talált az ország nemzeteinél. Míg a csehek nagy többsége lelkesen, a köztársaság védelméért a harcot is vállalni akaró hittel vonult be a hadseregbe, a szlovákok ugyan szintén eleget ettek a mobilizációs rendeletnek, de sokkal kevesebb lelkesedéssel. Nem beszélve a szudétanémetek egy részéről, akik vagy be sem vonultak, vagy Németországba vagy a környező hegyekbe szöktek a behívó elől. A szlovákiai magyarok, akiknek az állampolgári hűségét a cseh és szlovák források is igazolják,553 most is eleget tettek állampolgári kötelességüknek, ám legtöbbjükből az elszántság és az áldozatkészség hiányzott. Az utolsó hetekben kialakult helyzetben, amikor egyre többet beszéltek egy esetleges határváltozásról, többségüknek semmi kedve sem volt fegyverrel védenie Prága érdekeit. Az, amit Vadász Ferenc a Magyar Napban a komáromi tapasztalatairól lejegyzett, miszerint a behívó parancsot „a demokrácia hívei örömmel és lelkesedéssel, a többiek pedig, mint megváltoztathatatlan parancsot, szótlanul teljesítették”554 - feltehetően megfelelt az újságíró által látottaknak, ám más források azt tanúsítják, a magyar tartalékosok nem mindig ilyen békés hangulatban indultak a felszerelési helyekre. A csallóközi Bogyán „a bevonuló katonáink az állomásokon a magyar Szózatot és Himnuszt énekelték”, a Királyhelmec melletti Bácskán pedig „magyar nótákat énekeltek. A leghazafiasabb, legirredentább Horthy-nótákat”.555 Az egymástól független narratív források a szlovákiai toborzású katonai egységeket illetően kevés lelkesedéséről, viszont annál nagyobb apátiáról és fejetlenségről számolnak be. A Kassáról Korompára bevonuló Sándor László ekképpen írja le bevonulását: ,,Jelentkeztem az ezredemnél, ahol közölték, hogy másnap beöltöztetnek, s felszólítottak: keressek szállást magamnak, mert a kaszárnyában már nincs hely. Katonaládámmal a vállamon elindultam a kisváros belseje felé, ahol rövidesen találtam is egy megfelelő albérletet. (...) Másnap reggel jelentkeztünk ezredparancsnokságunkon, várva, hogy beöltöztessenek bennünket. Hallatlan szervezetlenség és lazaság jeleit tapasztaltuk az ezred területén. Ennek legszembetűnőbb példája az volt, hogy két-három hét telt el anélkül, hogy beöltöztettek volna bennünket, vagy valamilyenfeladattal bíztak volna meg.”556 De nagyon hasonló élményekről számol be a szintén mozgósított pozsonyi irodalomtörténész, Kovács Endre is, aki Bazinba kapta a behívóját. Az ő visszaemlékezései szerint a több ezernyi mozgósított felszerelése napokig eltartott, s addig a „kártya és ivás” maradt egyedüli 552. Losonci Hírlap, 193B. szeptember 25. 553. Hogy Szlovákia lakossága, beleértve a nemzetiségeket is, fegyelmezetten eleget tett a mozgósítási parancsnak, Valerián Bystrcký is megerősíti. Vö. Bystrický, Valerián: K niektorým politicko-spoločenským otázkam vývoja Slovenska v rokoch 1935-1938. Forum Históriáé, 2010, 1. sz, http://www.forumhistoriae.sk/main/ texty_l_2010/bystricky.pdf 554. Magyar Nap, 1938. október 2. 555. Hangéi, László (szerk.): Mit élt át a Felvidék? Budapest, Felvidéki volt Politikai Foglyok Országos Szövetsége, 1940,429,414. 556. Sándor László: Három ország polgára voltam. Egy évszázadnyi élet emlékei 1909-1993. Pozsony, Madách- Posonium, 2009, 56-57.
