Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
1. Húsz év után. A szlovákiai magyarok 1938-as társadalmi, politikai rajza
16 Húsz év után (1923-ig tartó) jellemző gazdasági válság és a Csehszlovákia megalakulása által Szlovákiára „kényszerített” gazdasági restrukturalizáció hatásai. Annak ellenére, hogy Dél-Szlovákiában az országos átlagtól is magasabb volt a munkanélküliség, rendkívül gyenge volt az ipar és kivételesen magas a mezőgazdasági munkások és napszámosok aránya, a szlovákiai magyarok kivándorlási mutatói mégis elmaradtak az országos átlagtól. 1935-ben a szlovákiai kivándorlóknak csupán 4,5%-a volt magyar nemzetiségű, miközben ez az arány más években is hasonló volt. A Csehszlovákiából ebben az évben kivándorló-útlevelet kapott 193 magyar nemzetiségű személy közül 76-an az USA-ba, 41-en Franciaországba, 36-an Kanadába, 34-en Argentínába, 9 fő Magyarországra, 5 fő Palesztinába és 1 pedig a Szovjetunióba költözött át.15 A dél-szlovákiai járások közül a legtöbben (ám ezek meglehetősen kis számok) a Királyhelmeci, a Vágsellyei és a Galántai járásból vándoroltak ki, míg Délnyugat-Szlovákiát s benne a Csallóközt a kivándorlás szinte alig érintette (ugyanebben az évben a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járásból 3-3 kivándorló akadt). A magyarok alacsony kivándorlási hajlandósága mögött a szociális motívumok helyett feltehetően mentális és történeti motívumok keresendők, amit az is igazolni látszik, hogy a délszlovákiai járások kivándoroltjai között aránytalanul magas volt a szlovák nemzetiségűek aránya. Az 1935-ös évet nézve az Ogyallai járás 16, a Lévai járás 31, a Losonci járás 24 kivándoroltja szinte kivétel nélkül a csehszlovák nemzetiségűek közül került ki. A statisztikákból azonban az már nem derül ki, hogy vajon a déli járásokból kivándorolt csehszlovák lakosság az itteni őslakosok, vagy az államfordulat után oda beköltöző, tehát ott gyökértelen lakosság közül került-e ki. Az idegen országokba való kivándorláson kívül a Csehszlovákián belüli vándormozgalmat is figyelembe kell vennünk. A cseh országrészek és Szlovákia között a két háború közötti teljes időszakban meglehetősen erős migrációs folyamatok voltak kimutathatók. Csehországból elsősorban közalkalmazottak, katonák, kereskedők, a földreformban részt vevő telepesek költöztek Szlovákiába, ahol az 1930-as népszámlálás idején már mintegy 121 ezer cseh nemzetiségű lakost mutattak ki. Ebből természetesen a magyarok által lakott járások sem maradtak ki, ahol 1918 után új, addig ismeretlen etnikumként jelentek meg a csehek és morvák. A Szlovákiából Csehországba irányuló migráció ennél jóval kisebb mértékű volt, hiszen az 1930-as adatok szerint Csehországban mintegy 44 ezer szlovák és 11 ezer magyar élt. A Szlovákián belüli migrációról alapkutatások hiányában ma még keveset tudunk, csupán az általános érvényű sajátosságai állapíthatók meg: a vándorlás elsősorban keletről nyugati irányba, illetve faluról városba történt. A szlovákiai magyarok ebben a folyamatban inkább immobilitásukkal tűntek ki, s a többségi társadalomtól is erőteljesebben ragaszkodtak szülőhelyükhöz. Ennek is köszönhető, hogy magyarok által lakott járásokban nagyobb volt a bevándorlás, ami elsősorban szlovákok, csehek, morvák különböző okokból való ideköltözését jelentette, mint az innen történő elvándorlás. Ez alól csupán a Pozsony és Kassa közvetlen vonzáskörzetébe tartozó járások (a Somorjai, a Dunaszerdahelyi, a Galántai, a Vágsellyei és a Szepsi járás) képeztek kivételek. A népmozgalmi adatok alapján 1930 és 1937 között valamivel több, mint 50 ezer fővel kellett volna növekednie a szlovákiai magyarok abszolút számának. A Csehszlovák Statisztikai Hivatal utolsó, 1938 előtt közzétett adatai szerint 1937. július 1-jén Szlovákiának összesen 3 540 175 lakosa volt, amelyből 622 843, vagyis 17,59%-volt a magyarok száma.16 Mivel azon-15. Zprávy Státníhu úradu štatistického. Ročník XVII. 1936. Praha, Štátni úrad Štatistický. 1936, 78-82. 16. Historická štatistická ročenka ČSSR. Praha, Federálni Štatistický úfad-Alfa, 1985, 631.
