Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
1. Húsz év után. A szlovákiai magyarok 1938-as társadalmi, politikai rajza
14 Húsz év után szlovákiai magyarok fogyásából a magyar jellegű (minimálisan 20%-nyi magyarsággal bíró) 759 település csupán minimálisan (21 ezer fővel) vette ki a részét, a veszteség nagy része a nyelvhatár fölött gyűlt össze.6 A népszámlálási adatok mellett, amelyek azt rögzítik, hogy egy adott pillanatban mennyire jó vagy épp rossz (előnyös vagy hátrányos) magyarnak, szlováknak stb. lenni,7 a szlovákiai magyarság állapotának további fontos forrását a népmozgalmi adatok (születési, halálozási, migrációs adatok) jelentik. A két háború közötti Szlovákiában (az európai trenddel összhangban) a természetes szaporulat fokozatos csökkenést mutatott. Ezt elsősorban a születések csökkenése okozta, hiszen míg az 1919 és 1923 közötti első években Szlovákia születési arányszáma (az 1000 lakosra eső születések száma) valamivel a 35%c-et is meghaladta, 1934 és 1937 között ez 24%c-re csökkent.8 A szlovákiai magyarság természetes népmozgalmi adatai az össz-szlovákiaihoz hasonló tendenciákat mutattak, ám azokhoz, illetve a többségi szlovák lakosság népmozgalmi adataihoz viszonyítva végig kedvezőtlenebbek voltak, s csupán a szlovákiai német és zsidó lakosság hasonló adatait múlták felül. A magyar járások nyers születési arányszáma végig alatta volt a szlovák járásokénak, sőt a húszas években a magyar nyelvterület középső részén ez az érték csak a fele volt annak, amit az északi járásokban kimutattak.9 Kedvezőtlenek voltak a magyar lakosság halálozási mutatói is, hiszen azok nemcsak a szlovákiai átlagot haladták meg, hanem a rutén-orosz lakosságon kívül valamennyi szlovákiai nemzetiségét is. A magas halálozási érték mellett figyelemre méltó adat az is, hogy 1925 és 1936 között a szlovákiai magyarok halálozási arányszáma 15,6%e-ről csupán 14,4%c-re, vagyis alig valamit csökkent. A magas és alig csökkenő halálozási mutatók a szlovákiai magyar társadalom sajátos tükrét adják, s a magyar falu elmaradottságát, rossz szociális és higiénés viszonyait, Dél- Szlovákia egészségügyi ellátottságának hiányait bizonyítják. A szlovákiai magyarok leggyakoribb halálozási okai között a tuberkulózis, a légzőszervi problémák és a gyerekbetegségek voltak.10 A kedvezőtlen születési és halálozási mutatóknak köszönhetően a szlovákiai magyarok természetes szaporulata a két háború közötti korszakban végig a szlovákiai átlag alatt volt. Ha a többi nemzetiséggel hasonlítjuk össze, jelentősen meghaladta a csehországi németek és csehek, valamint a szlovákiai németek és zsidók szaporulatát, viszont elmaradt a szlovákok, ruténokoroszok, valamint a kárpátaljai nemzetiségek természetes szaporulatától. 6. Révay számításait idézi Duka Zólyomi Norbert: Az asszimilálódás. In Fazekas József (szerk.): Vagyunk és leszünk. A szlovenszkói magyarság társadalmi rajza 1918-1945. Pozsony, Kalligram, 1993, 59, 7. Gyurgyík László: Magyar mérleg. A szlovákiai magyarság a népszámlálási és népmozgalmi adatok tükrében. Pozsony, Kalligram, 1994, 54. 8. Tišliar, Pavol: Plodnosť a celková reprodukcia obyvateľstva Slovenska v rokoch 1919-1937. Bratislava, Stimul, 2008, 18. 9. Uo. 20-21. 10. Vargha Imre: Kisebbségi statisztikánk köréből. In Kisebbségi problémák. A Lévai Járási Közművelődési Testület 1936-1937. évi előadássorozatából. Levice, [i. k.], 1937, 51.
