Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)

3. "Egy Isten, egy sors, egy akarat, egy tábor!" - a magyar egység megteremtésének kísérlete a községi választások során

A kampány 119 A pozsonyi választások kampánynyitányának a május elseji felvonulások voltak tekinthetők, ahol a munkásünnep hagyományos témáit jól láthatóan a háttérbe szorították a választások előtti politikai célzatú bírálatok és ígéretek. Az erődemonstrációra felhasznált ünnepen mindegyik politikai erő a lehető legnagyobb számú szimpatizánst kívánt felvonultatni. Az előzetes félel­mekkel ellentétben jól sikerült az EMP felvonulása is, amelynek a város központjától eleső Jakab városbíró téren volt a gyülekezője. A rendőrségi jelentés 3 ezer résztevőről szólt,338 a PMH 15 ezer résztvevőről írt, míg a felső-csallóközi magyar közélet egyik vezető személyisé­ge, Földes György - nem kis túlzásokba esve - erre is rátett egy lapáttal, mert visszaemlékezé­sei szerint a magyar felvonulás egyedül több résztvevőt mozgatott meg, mint a többi négy poli­tikai csoportosulás (csehszlovák pártok, kommunisták, szlovák autonomisták, németpártiak) megmozdulása együtt.339 Földes szerint a felvonuláson nemcsak az EMP választóbázisát ha­gyományosan alkotó értelmiségiek, iparosok, kereskedők, szőlőművesek vettek részt, de meg­lepően nagy számban képviseltették magukat a pozsonyi gyárak magyar munkásai is, akik hagyományosan a szociáldemokraták vagy a kommunisták szavazói voltak. A Jakab városbíró térről az EMP menete a Lazaret utca, Kórház utca, Kő tér útvonalon indult a belváros felé. A felvonulók előtt az állami lobogót és az EMP zászlóját vitték, miközben a zászlóvivőt két csikósruhába öltözött fiatal kísérte. Majd közel 300 kerékpáros, mögöttük pedig a pártzászlókat és különböző jelszavakat magasba tartó felvonulók következtek. A cigányban­da kíséretével vonulók a hatóságok által mozgósító jellegűnek bélyegzett nótákat énekeltek, valamint „Magyar iskolákat a magyar ifjúság számára!”, „Magyar egyetemet!”, „Magyar hiva­talnokokat követelünk!” jelszavakat skandáltak. A csehszlovák törvények szerint a felvonulók által énekelt nótákat és jelszavakat előre kellett engedélyeztetni. A hatóságok szigorára, illetve a korabeli „csehszlovák demokrácia” állapotára jellemző, hogy a „Nemzetiségi autonómiát!” feliratú transzparenst nem engedélyezték, de a Nemzeti dalt felidéző „esküszünk” szót is kihúz­ták az engedélyezésre benyújtott szövegekből. Amikor pedig az előre nem engedélyezett „Ma­gyarok vagyunk, magyarok maradunk!” szövegű tábla jelent meg néhány felvonuló kezében, az éber rendfenntartó erők azt azonnal kiemelték a tömegből és elkobozták.340 A május elsejei felvonulások azonban csak előjátékai voltak a valódi kampánynak, amely Pozsonyban június első napjaiban tetőzött, s a kölcsönös támadásoktól, az egymás lejáratására irányuló kezdeményezésektől sem volt mentes. A csehszlovakista erők és a hlinkások egymás ellen vívott választási harca egy-egy hatalmas tömeggyűlésben csúcsosodott ki június első hetének két egymást követő napján. A HSLS pozsonyi kampányának csúcspontját az a tömeg­demonstráció jelentette, amelyen a párt új autonómiaprogramját ismertették, s amelyen a lelkes tömegeknek felmutatták a pittsburghi egyezmény Szlovákiába hozott eredetijét. A június 5-én mintegy 25-30 ezer résztvevővel lebonyolított demonstrációt341 azonban a résztvevők számát tekintve felülmúlta a Hodžáék által nem kis taktikai érzékkel épp másnapra időzített agrárnap, amely nem is nagyon titkoltan a Szlovák Egység választási koalíciójának volt a rendezvénye. Flasonló nagyszabású rendezvény megtartására a korabeli körülmények közepette sem a kárpátinémeteknek, sem a magyaroknak nem volt lehetőségük. Az EMP pozsonyi kampányá­nak pillérét a kormány tevékenységének bírálata mellett a városi politika jelentette, amely azért 33)8. SNA, f. PR BA, k. 253, í. 7465/1938. Úradné hlásenie 339. Földes György: Visszaemlékezések. Önéletrajzi vázlatok. Pozsony, Kalligram, 2008, 378-379. 340. SNA, f. PR BA, k. 253. 7465/1938. Úradné hlásenie 341. Bystrický, Valerián: Politické rozvrstvenie..., i. m. 450-451.

Next

/
Thumbnails
Contents