Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
3. "Egy Isten, egy sors, egy akarat, egy tábor!" - a magyar egység megteremtésének kísérlete a községi választások során
116 egy Isten, egy sors, egy akarat, egy tábor! korábban a kommunista pártra szavazók állnak át tömegesen, de feltűnően sokan csatlakoznak hozzájuk az őslakosságból nemzetiségre való tekintet nélkül.332 A PMH ebben az időszakban gyakran közölt olyan leveleket, amelyek a lakosság egyes csoportjainak az EMP soraiba való átállásáról szóltak. A levelek írói a nagy nyilvánosság előtt gyakoroltak önkritikát korábbi pártállásuk miatt, s tettek hitvallást az EMP politikája mellett. A PMH-b&n közölt levelek amellett, hogy a magyar vidéken működő agrárpárti, szociáldemokrata és kommunista pártszervek fokozatos felbomlását tanúsítják, egy jól szervezett kampány részei is voltak egyben, s későbbi korok pártállami propagandafogásait előlegezték meg. Az Egyesült Magyar Pártnak, a magyar aktivistáknak és a kommunistáknak a magyar szavazókért való versengése kapcsán nem tanulság nélküli egymással is összevetni azt a három már említett programot (követeléseik listáját), amelyet tkp. még a kampány megkezdése előtt, mintegy annak nyitányaként nyújtott be az EMP, a CSKP és a magyar szociáldemokrácia a magyarkérdés megoldására. A három memorandum közül, amelyek az első pillantásra tartalmilag nem is sokban különböznek egymástól, az aktivistáké a legterjengősebb, míg a legszűkszavúbb és legtömörebb az EMP 12 pontba foglalt követelése volt. Ha a memorandumokat a politikai, a kulturális és a gazdasági követelések hármassága szempontjából vizsgáljuk, szembeötlővé válnak a súlypontkülönbségek. Amíg ugyanis az ellenzéki magyar memorandum súlypontja a politikai követelésekre esett, a kommunistáké és az aktivistáké inkább a kulturális és oktatási részre helyezte a hangsúlyt, de mindkét memorandum nagyobb figyelmet szentelt a gazdasági kérdéseknek is, mint az Egyesült Magyar Párté. A kommunista és aktivista memorandum kulturális része szinte teljesen megegyezett, mindkettőben a központi magyar iskolatanács és a járási magyar közművelődési testületek felállítása, valamint a magyar oktatási intézményrendszer kiegészítése kapott központi szerepet, míg az EMP-memorandum mindent egy pontba sűrítve, ám ezzel a két másik memorandum részletein túl is lépve, kulturális és oktatási autonómiát követelt. A gazdasági jellegű követelések között mindhárom listára felkerült annak igénye, hogy a szlovákiai magyarok is részesedjenek az állami közmunkákból, s mindhárom memorandum megfogalmazta a rossz gazdasági helyzetben levő dél-szlovákiai térség szanálásának szükségességét is. A földkérdés azonban eltérő éllel szerepelt a három anyagban. Az aktivisták és a kommunisták is a földreform folytatását követelték (az utóbbiak részben az „irredenta földbirtokosok” földjeiből), az EMP viszont nem a reform folytatását, hanem a telepesföldeknek a helyi magyarok kezére adását sürgette. A másik két listától eltérően az EMP-követelések közé bekerült a magyar nyugdíjasok és elbocsátott közalkalmazottak helyzetének mielőbbi rendezése is. Ami a politikai jellegű igényeket illeti, a CSKP és a szocdemek pontjai szinte teljes mértékben megegyeztek, s négy fontosabb követelésük volt: az állampolgársági törvény mielőbbi elfogadása; a magyar nyelvhasználat bővítése és a 20%-os nyelvhasználati határ kiterjesztése a vasútra és a postára is; az elnemzetlenítés tiltása; valamint az, hogy a közhivatalokban a magyarság számarányának megfelelően alkalmazzanak magyarokat. Ez utóbbi két követelés az EMP memorandumába is bekerült, a magyar párt súlyponti követelését azonban további olyan tételek alkották, amelyek a másik két memorandumban nem kaptak helyet: a nemzeti kataszter megalkotása, a magyarokat ért sérelmek jóvátétele, a csehszlovák külpolitika megváltoztatása, valamint Szlovákia és Kárpátalja autonómiája. Elsősorban a legutolsó két pont volt az, amely jellegénél fogva megkülönböztette az EMP-memorandumot a CSKP és az aktivisták memoran332. SNA, f. KÚ BA, k. 254, 239/1938.prez. Maďarská zjednotená strana.