Lampl Zsuzsanna: Magyarok és szlovákok. Szociológiai tanulmányok nem csak az együttélésről - Nostra Tempora 17. (Somorja, 2008)
A kép és a tükör, avagy megfelel-e a jövő szlovákiai magyar értelmisége a saját maga által alkotott értelmiségképnek
26. ábra. Akadálya az érvényesülésnek Szlovákiában, ha az ember magyar? (%) minden téren bizonyos nem akadály nem akadály, sőt nem tudja akadályt jelent területeken jelent előny akadályt A szlovákiai magyarokhoz képest, akiknek 56 százaléka szerint magyarként is lehet Szlovákiában érvényesülni, a fiatalok jóval kisebb hányada osztja ezt a véleményt - a SJE diákjainak 37, a KETK hallgatóinak 33 százaléka (miközben nagyjából minden kilencedik nem tudott válaszolni a kérdésre). Mindkét diákcsoport nagyjából 30 százaléka szerint magyarnak lenni minden téren akadálya az érvényesülésnek. Valamivel kevesebben gondolják azt, hogy csak bizonyos területeken jelent akadályt. A nyitrai diákok értelmezésében ezek olyan szlovákok lakta régiók, ahol magyarellenes a hangulat, s ennek következtében egy magyar nehezebben talál munkát. Ugyanakkor említették az egyetemet is, valamint a közéletet. A komáromi diákok szerint főleg olyan területeken jelent akadályt, ha valaki magyar, ahol szlovákul kell tudni, vagyis elsősorban a közéletben, hivatalokban, de az iskolaügyben is. Nyilvánvalóan felmerül a kérdés, hogy az 60