Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)

5. Felelősség és támogatás

gyarország támogatja a határon átnyúló gazdasági, önkor­mányzati kapcsolatok kialakulását s fejlődését, segíti ma­gyar intézmények együttműködését, és lehetőséget bizto­sít minden magyar ember számára magyarországi kapcsola­taik ápolására. 5.2. A magyar kisebbségek felelőssége A Magyar Köztársaságnak a magyar kisebbségek iránti al­kotmányos felelőssége nem változtatható kötelezettséggé, tehát tartalmatlan maradna, ha maguk a kisebbségi magya­rok nem fogadnák el, s nem származtatnának belőle kötele­zettségeket magukra nézve. Ezért azt a kérdést kell felten­nünk, hogy a kisebbségben élő magyarokra nézve ered-e fe­lelősség a Magyar Köztársaság alkotmányából. Az első pillantásra kézenfekvőnek tűnő válasz úgy hangoz­hat, hogy semmiféle érdemi felelősség sem eredhet az egyik állam polgárai számára egy másik állam alkotmányából, tehát a Magyar Köztársaság alkotmánya nem lehet alkotmányos fe­lelősség forrása más országok polgárai számára, még ha ma­gyarok is, hiszen nem polgárai az adott országnak. Nem tartoznak joghatósága alá, s nem az ő akaratukból s politikai döntéseik eredményeképpen történik meg az ál­lam vezetőinek kiválasztása. Ebben az esetben azonban fél­oldalas felelősségről kellene beszélnünk. A magyar állam fe­lelősséget visel a határain túl élő magyarok iránt, ők azon­ban semmilyen felelősséggel sem tartoznak a magyar állam iránt. Tehát igényelhetik, sőt követelhetik a magyar állam segítségét anélkül, hogy nekik bármiféle kötelezettségeik lennének a Magyar Köztársaság irányában. A másik felfogás szerint a magyar kisebbségek felelőssé­ge egy, a Magyar Köztársaság politikai életének egyik vagy másik irányzatához és az irányzatot megtestesítő politikai párthoz kapcsolódik. Általa pedig a magyar nemzet sorskér­déseire jó megoldást kínáló politikai erőt köteles támogatni. Ám egy harmadik válasz is lehetséges. Vizsgáljuk meg még egyszer az első választ, méghozzá az egyetemes embe­ri jogok értékrendjének segítségével! 79

Next

/
Thumbnails
Contents