Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)

8. Nemzeti megbékélés

szagon megszületne az alkotmányos egyetértés a kérdésben. A közös elhatározás kommunikációs erejének volna esélye felülmúlni az időről időre megjelenő agresszivitást.

Az egyetértés hiánya viszont minden bizonnyal ellehetetlenítené a megbékélést. Ha Magyarországi politikai közösségének bármelyik fele úgy dönt, hogy belpolitikai küzdelmei során továbbra is használja a magyar kisebbségek kérdését, s ennek kapcsán a szomszédokkal szembeni területi reváns kérdését kétértelmű kijelentésekkel lebegteti, ápolja a velük szembeni ellenségesség érzését, valamint értelemszerűen nem tesz, hiszen így nem is tehet a szomszéd országok politikai közösségével való megbékélésért, legfeljebb a vezető réteggel vív kommunikációs csatákat, akkor a megbékélésnek nincsen sok esélye.

Még ennél is rosszabb az a helyzet, ha az egyik fél fenntartja a feszültséget a szomszédokkal, valamint használja a kisebbségek ügyének hatalmi céljaiért, a másik fél törekvései pedig elsősorban ennek semlegesítésében merülnek ki. Ehhez ugyanis a lehető legszűkebbre próbálja szabni a kisebbségiek és a magyar közvélemény kapcsolatát a tömegtájékoztatási eszközökben. A rendelkezésére álló jutalmazási és nyomásgyakorlási eszközök révén arra törekszik, hogy a kisebbségi magyarok körében minél nagyobb legyen a „csend” magyarországi ügyekben.

A végeredmény egy folyamatosan ingadozni látszó egyensúly, amelyben az értelmetlen és eredménytelen nacionalizmus vádja csap össze a nemzeti érzéketlenség nemzetfeladás vádjával.

Magyarok és szomszédjaik megbékélése nem a magyar kisebbségek mellett, hanem általuk érhető el. Az igazi békének meg kell születnie mind az államok, mind pedig a nemzetek között. Ehhez azonban nem elég az államoknak szerződést kötniük, és a politikai vezetőik egyes csoportjaiknak megegyezniük. A megbékélésnek az egyes emberek értékrendjében kell gyökeret vernie.

144