Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között - Nostra Tempora 15. (Somorja, 2009)
4. Dél-Szlovákia szláv kolonizációjának első évei (1921 - 1923)
90 Dél-szlovákia szláv kolonizációjának első évei (1921-1923) 4.2. Katonai szempontok a telepítések során A csehszlovák állam telepítéspolitikájában a kezdetektől fogva meghatározó szerepet játszottak a katonai-határbiztosítási szempontok, amelynek leginkább a kolóniák helyének kijelölésével, illetve az ún. légionáriusok kolonistaként való letelepítésével adtak hangsúlyt. A légionáriusok az első világháború idején az antant kötelékében harcoló cseh-szlovák katonai egységek tagjai voltak. Noha a francia idegenlégió keretén belül már 1914 során létrejött egy cseh zászlóalj, a cseh-szlovák légiók megszervezése valójában csak 1917-ban kezdődött. A Franciaországban, Olaszországban és Oroszországban megszervezett csapatok közül az oroszországi légiók szerepe volt a jelentős, amelynek létszáma elérte az 50 ezret is. A légionáriusok fontos eszközei voltak a Csehszlovákia létrejöttéért folytatott küzdelemnek, hiszen a Beneš és Masaryk által irányított emigráció kezdeti diplomáciai sikertelenségeit éppen általuk lehetett ellensúlyozni. Különösen így volt ez 1918 tavaszán, amikor a véletlenek összejátszása folytán éppen ezek a légiók váltak a bolsevik ellenes polgárháborús küzdelmek elindítóivá.249 Az olaszországi és franciaországi légiók viszont csupán hazatértük után, épp a felső-magyarországi megyék megszállásában kaptak jelentősebb szerepet. Ők képezték a gerincét a Dél-Szlovákiába 1919 első napjaiban bevonuló csehszlovák csapatoknak, de ugyanígy az 1919 derekán a Tanácsköztársaság vörös hadserege ellen harcoló egységeknek is. Szerepük folytán a légiók részei lettek a Csehszlovákia megalakulása köré fonódó legendáknak, a légionáriusok pedig az igazi csehszlovák hazafiak prototípusaivá váltak. Erre a szerepre igyekeztek is rászolgálni, s a következő hónapokban és években nem hiányozhattak egyetlen olyan nemzeti vetületű incidensnél sem, amely a németek által lakott cseh határszélen vagy Szlovákia különböző helyszínein robbant ki.250 Az oroszországi légiók feloszlatását követően a hazatérő légionáriusok demobilizálása komoly próbatétel elé állította a csehszlovák kormányszerveket. Az 1919 júliusában elfogadott 462. számú törvény kritériumai alapján 88 683 személy számított légionáriusnak, akik közül 1918 és 1920 között 83 283-an tértek haza Csehszlovákiába.251 A hazatérő légionáriusok között azonban nem sikerült egységet teremteni, így több szervezetük is létrejött. A Zväz československých legionárú [Csehszlovák Légionáriusok Szövetsége] a baloldali, sokszor bolsevik érzelmű, a Jednota československých legionárú [Csehszlovák Légionáriusok Egysége] a politikai paletta centrumában álló, míg a Družina českosloven249 Az Oroszország központi területeiről a transzszibériai vasútvonalon Vlagyivosztok felé szállított cseh-szlovák légionáriusok 1918 májusában Cseljabinszkben először az ellenkező irányba tartó magyar és német hadifoglyokkal, majd a helyi szovjet képviselőivel kerültek konfliktusba, s rövid időre elfoglalták a várost is. Az incidenst követően a légiók nyíltan szembefordultak szovjethatalommal, s fegyveres harcot indított ellene. A bolsevik hatalom elleni csehszlovák fellépés jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy antantállamok támogatni kezdték a masaryki emigráció terveit. 250 A légionáriusok kezdeményező szerepet játszottak szinte valamennyi magyar vonatkozású emlékmű és szobor eltávolításában, például a losonci Kossuth-szobor, a nyitrai millenniumi emlékmű vagy a pozsonyi Mária Terézia-lovasszobor ledöntésében is. 251 Šedivý, Ivan.: Družina československých legionárú v počátcích legionárského hnutí v Československu In Sborník k déjinám 19. a 20. st. Praha, 1993, 94. p.
