Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között - Nostra Tempora 15. (Somorja, 2009)
3. Dél-Szlovákia szláv kolonizációjának elképzelései és tervei
3. Dél-Szlovákia szláv kolonizációjának ELKÉPZELÉSEI ÉS TERVEI 3.1. A KOLONIZÁCIÓ GONDOLATÁNAK ELŐZMÉNYEI AZ ÁLLAMFORDULAT ELŐTTI IDŐBEN A viszonylag ritkán lakott területek államilag szervezett betelepítése, idegen szóval kolonizálása végigkísérte az európai történelmet. Már a Római Birodalom kolonizációs tevékenységére is jellemző volt azonban, hogy a telepítések hátterében - a nyilvánvaló szociális, gazdasági és népesedése motívumok mellett - mindig valamiféle politikai (a 19-20. századot illetően nemzetpolitikai) megfontolások húzódtak. Az ilyen szándékoknak az egyik legkirívóbb példája az 1886-ban Poroszországban elfogadott a „németség erősítését” szolgáló törvény volt, amely nyomán megindult az addig lengyel többségű poseni és kelet-pomerániai területek kolonizációja és gyors elnémetesítése. A nemzetpolitikai szándékú telepítések gyakorlata az újkori magyar állam történetében sem volt ismeretlen. A magyar országgyűlés által 1894-ben elfogadott és főleg az erdélyi viszonyokra szabott 1894. évi V., ún. telepítési törvény alapfilozófiája szerint az állami telepítéssel olyan formában igyekeztek megerősíteni a középparaszti réteget, hogy a nemzetiségi lakossághoz tartozókat magyar vidéken, a magyarokat pedig a vegyesen lakott vidékeken jutatták volna földhöz. A törvényjavaslat vitájában felszólalók nem is takargatták, hogy olyan törvényről van szó, „amely a telepítés és parcellázás kérdéseit nemzeti szempontból behatóan szabályozza”.182 Feilitzsch Artúr a havasi román lakossággal kapcsolatban ekképp határozta meg a telepítések célját: „A telepítés [...] három fő szempontból indokolt, éspedig először a gyér lakosságú vidék benépesítése és ezzel szoros összefüggésben a túlnépes vidékek lakosságának apasztása, másodszor a parlagon heverő vagy nem kellően művelt földrészletek művelése és belterjesebb gazdálkodás alá vonása, harmadszor a nemzetiségi vidékeken, tehát nemzeti érdekből az uralkodó nemzetnek, vagyis nálunk a magyar fajnak megerősítése szempontjából. " Ám a hangzatos szándékok megvalósulásából pénz és kellő számú telepítésre alkalmas jelentkező hiányában szinte semmi sem lett. Az első világháború végén fellángoló nacionalizmus és Kelet-Közép-Európa politikai átrendezésének ismeretében nem meglepő tehát, hogy a két világháború között a térségünkben lezajlott földbirtokreformok szinte állandó kísérőjelensége volt a nemzeti szempontú telepítéspolitika. Nemzetpolitikai, nemzetépítő célzatú telepítések zajlottak többek között Lengyelországban, a Romániához csatolt Erdélyben és Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban is. Erdélyben a földreform során 111 telepet hoztak létre a magyarok (részben né182 Kemény G. Gábor: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a Dualizmus korában. III. 1900-1903. Budapest, Tanönyvkiadó, 1964, 342-343. p.
