Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között - Nostra Tempora 15. (Somorja, 2009)
2. A földbirtokreform helye és szerepe az első Csehszlovák Köztársaság politikájában
38 A földbirtokreform helye és szerepe... alakított hasonló nevű napilapban a szervezet fő céljaként a termőföld nacionalizálását jelölték meg, miközben sajátos párhuzamot vontak a Krisztus általa templomból kiűzött kufárok és a szlovák termőföldről (sic!) elűzendő magyar betolakodók között.112 Nyilvánvaló, hogy Hodžáék az ilyen nyilatkozatokkal a szlovák falusi társadalomban az idegenek, elsősorban a zsidókkal szemben fellelhető ellenérzésekre és előítéletekre építve próbáltak szavazóbázist kialakítani maguknak. A lefoglalási törvény - amely a földreform filozófiáját rögzítette - elfogadása ugyan egy időre elcsendesítette a kormánykoalíción belüli vitákat, a földkérdés miatt kialakult társadalmi feszültséget azonban nem számolta fel, hiszen még nem tette lehetővé a reform tényleges megkezdését. Ehhez néhány további törvény - elsősorban a kiutalási, kárpótlási és hiteltörvény - elfogadására volt szükség. A kiutalási törvény bizottsági előkészítése 1919 nyarán kezdődött meg. Ez a törvény rendkívül fontos szerepet töltött be a reform során, hiszen meghatározta, hogy ki és milyen nagyságú földet kaphat a lefoglalás alá került birtokokból. Az 1920. január 30-án elfogadott 81/1920. sz. törvény ismét az Agrárpárt álláspontjának győzelmét jelentette, hiszen az egyéneknek való kiutalást részesítette előnyben, s csak korlátozott mértékben engedélyezte a szövetkezetek birtokszerzését. A törvény azonban - sokak elvárása ellenére - direkt módon nem írta elő, hogy kiknek jár földkiutalás, csupán az igényjogosultak kategóriáit nevezte meg.113 A törvény rendelkezése szerint a lefoglalt és átvett földtulajdont a földhivatal elsősorban „kisbirtokosoknak, zselléreknek, kisiparűzőknek, mező- és erdőgazdasági alkalmazottaknak és földbirtok nélküli személyeknek, és pedig különösen legionistáknak, kik a háborúban a hazáért elestek vagy háborús szolgálat következtében elhunytak, hadirokkantaknak és oly katonák hátramaradottjainak, kik a hadiszolgálat következtében elestek vagy meghaltak...” osztja szét.114 A törvény szerint az igényjogosultság egyik feltétele a csehszlovák állampolgárság volt (3. paragrafus), amely a korabeli viszonyok közepette több tízezer magyar nemzetiségű lakos földigényét akadályozta meg. Érintette azonban a külföldről hazatelepülő cseheket és szlovákokat, a külföldi légiók tagjainak egy részét is. Ezért érdekükben egy olyan - nemzeti szempontból protekcionista - kitétel került a törvénybe, miszerint ez alól a megkötés alól kivételt kapnak azok, akik két éven belül megszerzik a csehszlovák állampolgárságot. A törvény szerint a később felállítandó Állami Földhivatal határozta meg, hogy a kiutalás magántulajdonba kerül-e vagy bérletbe, de a gyakorlat azt mutatta, hogy elsősorban magántulajdonba utalták a gazdaságokat. 112 „A mi, a Tátrától a Dunáig húzódó Szlovákiánk egy gyönyörű palota, ám a szlovák nép csak a pincében lakik, miközben a szalonokat még mindig idegenek, magyarok és németek, arisztokraták és zsidók, azok, akik a mi népünk munkájából gazdagodtak meg, lakják. Ezek a betolakodók megszentségtelenítették a szentélyünket. Ezért ugyanaz a sors vár rájuk, amint a Szentírás tanúság szerint Krisztus cselekedett az istentelen kufárokkal, amikor felforgatta teli asztalaikat, és korbáccsal kergette őket ki az Úr házából.” Slovenská domovina, 1, 4. sz. (1919. október 5.) 113 Azt, hogy a kiutalási törvény nem tartalmazta a cseh és szlovák nemzetiségű igénylők elsőbbségét vagy kizárólagosságát, számos bírálat tárgya volt. Jellemző azonban Laube képviselőnek a földreform végrehajtására alakult szlovákiai tanácsadó testület előtti kijelentése, amely szerint az, hogy a törvény nem tesz különbséget az igénylők nemzetisége között, csupán „formalitás”. NA ČR, f. SPU-VŠ, k. 167, F VII/16 114 Pálesch Ervin (szerk.): Csehszlovák Törvények és Rendeletek gyűjteménye. 1920. évfolyam. Prešov (Eperjes), Molnár Jenő könyvkereskedő kiadása, é. n. 125. p.
