Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között - Nostra Tempora 15. (Somorja, 2009)
2. A földbirtokreform helye és szerepe az első Csehszlovák Köztársaság politikájában
Csehszlovákia politikai rendszere 25 összeült nemzetgyűlés a cseh pártok által az 1911-es ausztriai választásokon szerzett mandátumszámok alapján kooptált képviselőkből állt, akikhez a szlovák képviselők kezdetben 40, majd később 54 fősre kibővített parlamenti csoportja csatlakozott. A 270 fős nemzetgyűlés így tulajdonképpen a CSNB kibővített testületévé vált, miközben egyáltalán nem tükrözte sem a köztársaság aktuális politikai erőviszonyait, sem nemzetiségi összetételét. A nemzetgyűlés összetétele így nemcsak a nemzeti kisebbségek részéről váltott ki jogos bírálatot, hanem a legerősebbnek számító szlovák politikai tömörülés, Hlinka Szlovák Néppártja (HSĽS) részéről is. A csehszlovák érdekeknek a szlovák szempontokat könnyedén alárendelő s magyarellenességéről politikai pályafutása meglehetősen késői végéig többször tanúbizonyságot adó volt rózsahegyi orvos, Vavro Šrobár által kiválasztott szlovák képviselőcsoportban ugyanis túlreprezentáltak voltak az evangélikusok és a csehsziovakisták,68 69 sőt néhány cseh nemzetiségű személy (például a köztársasági elnök lánya, Alice Masaryková és az akkor még pártonkívüli Edvard Beneš) is helyt kapott benne. Az ideiglenes nemzetgyűlés nevezte ki a CSNB és az emigráció képviselői között lezajlott egyeztetés során kijelölt kormányt Karel Kramár miniszterelnökkel az élen, valamint köztársasági elnökké választotta az ekkor még mindig külföldön tartózkodó T. G. Masarykot. A Csehszlovákiához került észak-magyarországi területek igazgatásáról a forradalmi nemzetgyűlés 1918. december 10-én elfogadott 64/1918. sz. törvénye gondoskodott, amelynek 14. paragrafusa kimondta, hogy a csehszlovák kormány tejhatalommal ruházhatja fel valamely tagját, hogy az a volt magyarországi területek irányítását átvegye.59 A kormány a törvény alapján egy nappal később, december 11-én Vavro Šrobárt „Szlovákia teljhatalmú miniszterévé" nevezte ki, aki 1918. december 12-étől először Zsolnán rendezkedett be, majd február elején a közben Szlovákia fővárosává nyilvánított Pozsonyba helyezte át székhelyét. A valóságos diktátorként fellépő Šrobár mellett még 14 további kormánymegbízott alkotta a minisztérium végrehajtó apparátusát. A kezdetben tényleges hatalommal rendelkező referensek jogkörét azonban később fokozatosan megnyirbálták, s hivatalaik fokozatosan a prágai minisztériumok Szlovákiába kihelyezett ügyosztályaivá degradálódtak.70 Az új állam vezetésének legfontosabb feladata az államszervezet kiépítése s a prágai elképzeléseknek megfelelő államhatárok biztosítása volt. Mindezt rendkívül nehéz körülmények, a kisebbségi lakosság egyértelmű elutasítása és a szomszédos országok ellenséges magatartása közepette kellett végrehajtania. A megfelelő államhatárok elérése érdekében a csehszlovák vezetés a diplomácia és a nemzetközi propaganda válogatott fogásai mellett az erőszakos katonai megoldásoktól sem riadt vissza.71 Ennek 68 A csehsziovakisták elfogadták az egységes csehszlovák nemzet koncepcióját, és a centralista állammodell kiépítését támogatták. Ezzel szemben a Hlinka katolikus néppárti irányvonala a szlovák nemzet önállóságát hangsúlyozta, és Szlovákia autonómiáját követelte. 69 Sbírka zákonú a narízení státú československého. Ročník 1918. Štátni tiskárna, Praha, 55-56. P-70 Ebben kétségtelenül közrejátszik, hogy a magyar revíziós törekvésektől való félelem és a felvidéki lakosság (beleértve a szlovákok egy részét is) Csehszlovákiával szembeni bizalmatlansága miatt a csehszlovák döntéshozók a centralizáció erősítésében látták a helyzet megoldását. 71 1919 tavaszán a csehszlovák kormányzat törekvése egy, a Mátra és a Bükk gerincén, esetleg annak déli lejtőin húzódó csehszlovák-magyar államhatár volt, amelyet egy a Magyar Tanácsköztársaság ellen indított katonai agresszió során meg is próbáltak elérni - sikertelenül.
