Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között - Nostra Tempora 15. (Somorja, 2009)
9. Telepesek a történelem viharában
210 Telepesek a történelem viharában kör állt, amelyet egyes járásokban a magyar hatóságok teremtettek, s amelyet az öntudatosabb szlovák telepesek csak nehezen tudtak elviselni. Tanulságos ebből a szempontból Šrobárová kolónia telepeseinek Hlinka Szlovák Néppártjának pozsonyi központi titkárságára küldött levele, amelyben Szlovákiába való átköltözésükhöz kérnek segítséget. A levélben többek között z alábbiakat írták a magyar hatóságok által őket ért sérelmekről: „1. Feloszlatták a községi képviselőtetületünket, elkobozták a községi pénztárt. Egy magyar faluból neveztek ki számunkra új polgármestert, aki az egyik telepes birtokra költözött be; 2. Postásnak egy magyart neveztek ki, s a kisbírónk is egy magyar lett, aki szlovákul sem tud; 3. Két magyar tanítót kaptunk, az egyik valamennyire beszéli a szlovákot. [...] Ha valamilyen hivatalba hívnak bennünket, egyetlen hivatalnok sem akar velünk szlovákul beszélni, noha tudjuk, tudnak szlovákul. Ezért tolmácsot kell magunkkal vinnünk. [...] Ha baromfit vagy valami hasonlót viszünk Komáromba eladni, és észreveszik, hogy szlovákok vagyunk, akkor azt mondják, hogy a telepesektől semmit nem vesznek. Ezek az apróságok is igazolják, hogy további ittlétünk elképzelhetetlen. "539 A Komáromi járásból az 1938-as év utolsó, illetve 1939 első heteiben a számukra elfogadhatatlan körülmények hatására tömegesen költöztek el a szilospusztai, a margitmajori és a hodzsafalvai telepesek. Esetükben a hatóságok csak akkor bocsátottak az ingóságok elszállításához szükséges vasúti kocsikat a rendelkezésükre, ha a telepesek olyan tartalmú nyilatkozatot írnak alá, amelyben kijelentik, hogy önként választották a távozást, s amelyben lemondanak ingatlan vagyonukról.540 A konfliktusok ellenére a kétoldalú tárgyalások végül mégis eredményre vezettek, s 1939. február 18-án Martin Mióura, a jogi albizottság szlovák elnöke és Tomcsányi Kálmán államtitkár Budapesten aláírta a telepesekről szóló kétoldalú egyezményt. A megállapodás alapján Cseh-Szlovákia vállalta, hogy 1939. október 31-ig az összes eddig már Magyarország területét elhagyó vagy onnan ezután elköltöző telepest befogadja, s állampolgárságot ad nekik.541 Ennek fejében Magyarország lehetővé teszi, hogy a már eltávozott személyek maximum 5 nap időtartamra visszatérhessenek ingóságaikért, s elszállítsák azokat. A telepeseknek a telephelyükre való visszatérése az egyezmény mellékletében meghatározott két szakaszban történik, az ingóságok berakodása pedig a mellékletben kijelölt vasútállomásokon zajlik. Mind a visszatérő telepesek, mind pedig az egyezmény aláírása után elköltöző telepesek vám- és illetékmentesen vihetik magukkal minden ingóságukat (állataikat, gazdasági felszerelésüket stb.). Az egyezmény szerint a telepesek kárpótlását egy későbbi megállapodás fogja rendezni. Németország expanzív tervei és a szélsőséges szlovák szeparatizmus azonban hamarosan átírták a körülményeket. 1939. március 14-én Hitler unszolásának engedve az autonóm szlovák törvényhozás kikiáltotta Szlovákia függetlenségét, s ezt a helyzetet kihasználva egy nappal később a német csapatok megszállták Csehországot, s Cseh- Morva Protekturátus néven a Birodalomhoz csatolták. Még ugyanezen a napon magyar honvédség vonult be Kárpátaljára, s csatolta azt Magyarországhoz. Ezek a fejlemények a telepesek ügyét illetően is új helyzetet teremtettek, hiszen a cseh-morva telepesek ügye elkülönült a szlovákokétól, s a birodalmi kormány hatálya alá került, miközben a Cseh-Szlovákia által kötött egyezséget sem a német, sem pedig a szlovák kormány nem 539 Deák: i. m. II., 140. sz. dokumentum, 171-172. p. 540 Vö. Deák: i. m. II., 128. sz. dokumentum, 158. p.; 140. sz. dokumentum, 267. p. 541 MOL, K 28, 1939-L-16103.
