Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között - Nostra Tempora 15. (Somorja, 2009)
9. Telepesek a történelem viharában
196 Telepesek a történelem viharában amelyen 1 027 450 lakos élt. Az érintett területen a visszacsatolása után végzett 1938. decemberi összeírás szerint a visszatért lakosság 84,4 %-a vallotta magát magyarnak.492 A bécsi döntés bejelentését szlovák részről látványos csalódás és elkeseredettség kísérte. Az autonóm szlovák kormány feje, Jozef Tiso a döntés estéjén a pozsonyi rádióban sugárzott beszédében a csalódottság mellett azonban annak is hangot adott, hogy a szlovákok végre saját elképzelésük szerint alakíthatják életüket. A szlovák miniszterelnök röviden szólt a telepesekről is. Arra kérte őket, hogy a visszacsatolt területek más szlovák lakosaihoz hasonlóan maradjanak a helyükön, mivel később, ha szükség úgy hozza, lehetőségük lesz az optálásra.493 Tiso megnyilatkozása lényegében egybeesett a szlovák kormányzati szervek által már október közepétől hangoztatott állásponttal, miszerint azok, akik önként hagyják el a telepeket, később nem számíthatnak kártérítésre, azok viszont, akik bevárják a magyar honvédséget, lehetőséget kapnak az optálásra. A döntést követő napokban több szlovák politikus is körutat tett Dél-Szlovákiában, hogy személyes jelenlétével nyugtassa meg az ott élő szlovákokat, s maradásra bírja őket.494 Mindezek ellenére a telepesek többsége meglehetősen bizonytalan és tanácstalan volt, hiszen az ellenük irányuló magyarországi propaganda előttük sem volt ismeretlen, s a bécsi döntés bejelentése következtében a magyarokból kitörő érzelmek feltehetően a telepesekkel szembeni negatív megnyilvánulásokat is a felszínre hoztak. Hogy a telepek többsége mégis maradt, az elsősorban a már jelzett csehszlovák propagandának (a Tartományi Hivatal még ezekben a napokban is körlevélben szólította fel őket a maradásra495), illetve a megélhetésüket jelentő földhöz való ragaszkodásnak köszönhető. Egy kisebb részük viszont november első napjaiban összecsomagolta holmiját, és elhagyta a kolóniákat. Megfelelő források híján ma még lehetetlen felmérni, hogy az első bécsi döntés kihirdetése és a magyar honvédek bevonulása közötti időszakban hány telepes indult útnak, s ez hány telepet érintett. Bizonyosnak látszik, hogy a légionáriusok, az Államvédelmi Őrség tagjai, illetve a cseh és morva telepesek jórészt elhagyták Dél-Szlovákiát. Helyén maradt viszont a magántelepesek döntő többsége, az ÁFH által alapított kolóniák szlovák lakosságának jelentős része, sőt több kolónián a cseh-morva telepesek egy része is. A CSLI felszólítására a légionárius telepek közül a battyáni, a gernyőpusztai kolónia teljesen kiürült, Bélyben, Csatán, Bényben vagy Köbölkúton viszont - ha néhányan útnak is indultak - a légionárius telepesek egy része a helyén maradt. Ezekben a napokban indult útnak néhány aradpusztai cseh telepes, s egy család kivételével elhagyták a telepet a millenniumpusztai morva kolonisták is. Nem volt ritka az a megoldás sem, hogy a család felnőtt férfi tagjai (akik légionáriusok voltak vagy az Államvédelmi Őrségben szolgáltak) elhagyták a telepet, a család többi tagja viszont ma492 A szlovák szakirodalom az 1930-as csehszlovákiai népszámlálás eredményeire hivatkozva ennél jóval eltérő adatokat ad meg. 493 „Magánvállalkozók, földművesek, kereskedők stb. ne essenek pánikba, ne hagyják el birtokaikat, hiszen az elcsatolt területek minden lakosának lehetősége lesz az optálásra, s így nincs ok az elhamarkodott menekülésre. Erre szeretném felhívni a magyar etnikai területen élő szlovák telepeseink figyelmét is. A szlovák kormány minden lakosnak megfelelő segítséget és védelmet biztosít.” Idézi Deák: i. m. III. 29. 494 Deák, Ladislav: Viedenská arbitráž. 2. november 1938. Dokumenty II. (2. november-14. marec 1939). Matica slovenská, 2003, 88. dokumentum, 115. p.; 177. dokumentum, 214. p. 495 Uo. 11.
