Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között - Nostra Tempora 15. (Somorja, 2009)
6. Gazdálkodás és élet a koloniákon
A kolonisták letelepítése 133 19. kép. Telepes ház Bozitapusztán A kolóniák kiépítésének fontos és a telepítésekkel foglalkozó szervezetek (lásd pl. Daxner tervezetét) javaslatainak visszatérő elemét képezte a telepekre vezető utak kiépítésének kérdése. Az, hogy a kolóniák általában a lakott településektől félre eső majorságok köré épültek ki, ahová kiépített utak nem vezettek, jelentősen megnehezítette a telepesek életét. Megfelelő utak hiányában ugyanis a telepesek csak nehezen tudták piacra szállítani termékeiket, s nehezen tudták tartani a kapcsolatot a világgal. Különösen a telepesek kulturális életére volt ez negatív hatással, hiszen - mint a Telepítési Hivatal egyik jelentése megjegyzi - utak hiányában leginkább csak a kulturálatlanabb réteg telepszik ilyen helyekre, a tanító elmenekül a sárból, a pap pedig nem tud eljönni még temetni sem. Szintén nem jönnek a kisiparosok és kereskedők, s nemcsak a telepesek gazdálkodása válik belterjessé, hanem házasodási szokásaik is.347 Bár ezek s más hasonló gondok az AFH illetékesei számára sem voltak ismeretlenek, komolyabban mégis csak a húszas évek végén kezdtek foglalkozni a kolóniákra vezető utak kiépítésével. A legnagyobb gondot az jelentette, hogy ennek a feladatnak nem igazán akadt gazdája. A telepesektől hiábavaló lett volna elvárni, hogy ők vállalják a költségeket, a magyar anyaközségeik (hiszen ekkor még csupán egy-két kolónia volt önálló település) mereven elzárkóztak olyan beruházásoktól, amelyek nem az ő érdekeiket szolgálták, a földhivatalnak pedig nem volt kerete az útépítésre. Ezért a Népjóléti Minisztérium egy 1927-ben megfogalmazott levelében inkább azt javasolta, hogy a leendő kolóniákat 347 SNA, f. KR, k. 26, 17444/38.
