Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között - Nostra Tempora 15. (Somorja, 2009)
6. Gazdálkodás és élet a koloniákon
6. Gazdálkodás és élet a kolóniákon 6.1. A KOLONISTÁK LETELEPÍTÉSE Mint ahogy az előző fejezetekben már felvázoltuk, a telepítések során több ezer személy hagyta el addigi lakóhelyét, és indult új otthont alapítani magának. E folyamat megszervezése, lebonyolítása a földreformban és a kolonizációban résztvevő hivatalok és szervezetek összehangolt munkáját igényelte. Az alábbiakban a telepítések menetét vázoljuk fel, az adott nagybirtok felosztásának meghirdetésétől a telepeseknek az új otthonukba való beilleszkedéséig. A kolonizáció végrehajtó testületéi ugyanazok voltak, mint a földbirtokreform hagyományos formái esetében: a körzeti földhivatalok és a kiutalási biztosok hálózata, s csupán 1925-től, a Telepítési Hivatal megalakulásától beszélhetünk bizonyos mértékű szervezeti elkülönülésről. A lényeges elvi döntések azonban továbbra is a földhivatal központi testületéiben születtek, a végrehajtás legfontosabb szereplői pedig továbbra is a kiutalási biztosok maradtak. A telepítések első fontos lépését a telepek helyének kijelölése jelentette, amely a kolonizáció irányítói által megfogalmazott nemzetpolitikai elveket figyelembe véve történt. A kolonizálásra alkalmas birtokok kiválasztása a kiutalási biztosok feladata volt, akik a helyi viszonyok ismeretében a nagybirtokokat érintő éves lefoglalási tervekbe ezt mindig bejegyezték. Annak feltétele, hogy egy nagybirtokot kolonizálásra alkalmasnak találjanak, legfőképp az volt, hogy az érintet birtokrész magyar nyelvterületen vagy legalább a nyelvhatáron feküdjön, másrészt megfelelő mennyiségű és jó minőségű termőfölddel bírjon. Kivételek természetesen mindkét feltétel alól akadtak. A kolonizáció során egy-két esetben szlovák nyelvterületre hoztak telepeseket (ezek azonban kivételes esetek voltak), illetve a nemzetpolitikai szempontok olykor annyira felülírták a gazdaságiakat, hogy egy-két telep számára viszonylag rossz adottságokkal rendelkező nagybirtokot választottak'ki. A kiutalási biztosok javaslata alapján jelölték ki a körzeti hivatalok a kolonizálandó birtokrészeket. Az ezzel kapcsolatos információkat a sajtóban is közzétették, illetve az ÁFH szervezeti hálózatán keresztül juttatták el a lakossághoz. Közölték, mely felosztásra kerülő nagybirtokra várják az igénylők jelentkezését, mely települések kataszterébe tartozik a termőföld, mikor esedékes a juttatásban részesülők letelepítése s milyen feltételek mellett. A felhívásokban azonban nemcsak a Dél-Szlovákiába való település lehetőségére hívták fel az érdeklődők figyelmét, hanem figyelmeztették őket a kolonizációval járó nehézségekre: a telepes birtok megvásárlásához szükséges induló összeg nagyságára, a magas építési költségekre, a hitellehetőségekre, a megszokottól eltérő gazdálkodási feltételekre vagy épp a helyi lakosság elutasító magatartására. A telepes birtokok iránt azonban ennek ellenére nagy volt az érdeklődés, s a körzeti földhivatalokba, majd később a pozsonyi Telepítési Hivatalba folyamatosan érkeztek a kérelmek. Ezeken a kérelmezőknek fel kellett tüntetniük eredeti lakóhelyüket, foglalkozásukat, vallásukat, a családtagjaik számát, és azt, hogy a kérelem beadásának ide
