Lampl Zsuzsanna: Magyarnak lenni. A szlovákiai magyarok értékrendje - Nostra Tempora 14. (Somorja, 2007)
A stabil magyar választópolgár portréja, avagy a szlovákiai magyarok politika iránti érdeklődése és választási hajlandósága 2001 és 2006 között
Választási hajlandóság 45 2. Választási hajlandóság A választási hajlandóságról szóló adatoknak a politikusok és a szakértők mindig nagy figyelmet szentelnek. Először is ezek alapján próbálják megbecsülni, hogy milyen lesz a választási részvétel. Másodszor, ha a választási részvétel nem felel meg a választási hajlandóságnak, vagyis nem annyian mentek el szavazni, mint amennyien a felmérések alapján el akartak menni, akkor a kutatókat lehet hibáztatni, mivel nem azt jósolták meg, ami bekövetkezett (ennél jobban már csak akkor lehet őket okolni, amikor a tényleges választási eredmények térnek el az előzetes választási preferenciáktól). Pedig a választási hajlandóság és a választási részvétel két teljesen különböző dolog. A pozitív választási hajlandóság csupán valószínűsíti a választási részvételt, de biztos jóslat nem várható tőle. Hiszen aki el akar menni szavazni, inkább minősíthető potenciális választónak, mint az, aki nem akar elmenni, viszont különböző okok miatt a választani akaró sem kell, hogy eljusson az urnáig. Viszont, ha csak erről szól a választási hajlandóság, akkor milyen gyakorlati haszna van? A választási hajlandóság későbbiekben elemzésre kerülő formáinak ismerete egyrészt képet nyújt arról, hogy a lakosság - a kutatás időpontjában - mennyire felkészült a választásokra. Másrészt segít megrajzolni a választók, esetünkben a szlovákiai magyar választópolgár portréját, mégpedig a stabil választótól egészen a nem választóig. Egy politikai szubjektum számára mindkettő fontos kell, hogy legyen, hiszen tudnia kell, hogy kikre és milyen mértékben támaszkodhat, s hacsak nem akar vaktában lövöldözni, ismernie kell a célcsoportot, amelyet meg akar szólítani. A választási statisztikák ehhez semmilyen támpontot nem nyújtanak, hiszen még az sem derül ki belőlük pontosan, hogy a magyarok hány százaléka szavazott14, a rétegzettségük, az érdeklődésük, az indítékaik pedig végképp rejtve maradnak. 2.1. A választási hajlandóság alakulása A választási hajlandóságnak három formája van: a pozitív és a negatív választási hajlandóság, valamint a választási bizonytalanság. A pozitív választási hajlandóság azt jelenti, hogy a választásra jogosultak egy adott időpontban saját bevallásuk szerint biztosan vagy valószínűleg urnához járulnának. A negatív választási hajlandóság ennek az ellentettje, vagyis biztosan vagy valószínűleg nem mennének el szavazni. A választási bizonytalanság hordozói azok az emberek, akik nem tudják, hogy részt vennének-e a választásokon vagy sem. Most pedig nézzük meg, hogyan alakult az elmúlt időszakban a szlovákiai magyarok választási hajlandósága (4. ábra). Kijelenthetjük, hogy a pozitív választási hajlandóság dominált, tehát mindig azok voltak többségben, akik el akartak menni szavazni, de bizonyos kilengések is megfigyelhetők. 2001-ben, vagyis a 2002-es parlamenti választásokat megelőző évben a válaszadók háromnegyede akart szavazni. A pozitív választási hajlandóság a választások évében csúcsosodott ki (86%), látjuk, hogy előbb 10%-kal, majd három hónappal később 12%-14 Mivel nincs nemzetiségi bontás, a választási statisztikákból csak az összlakosság választási részvétele derül ki. A magyarok választási részvételére csak abból következtethetünk, hogy az MKP milyen arányú szavazatot kapott, de ez sem pontos adat, mivel szlovákok is szavazhattak rá (vö. Petőcz 2007, 7).
