Popély Árpád: A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1944-1992 - Nostra Tempora 13. (Somorja, 2006)

Kronológia

1944. augusztus 29-1948. október 25.85 1946. január 24. A „jelenlegi Csehszlovákiában élő magyarok” képviselői Tildy Zoltán magyar mi­niszterelnökhöz intézett memorandumukban csalódottságukat fejezik ki a lakos­ságcseréről folytatott tárgyalások felújítása miatt. A memorandum szerzői a tar­tós és igazságos béke feltételét a magyarlakta területek Magyarországhoz csa­tolásában jelölik meg, s elutasítanak minden olyan megoldást, amely a szlová­kiai magyarságot az általa lakott terület nélkül kívánná Magyarországra telepíte­ni. 1946. január 25. A magyar kormány az amerikai, brit és szovjet kormányhoz intézett jegyzékében az első világháború utáni békekötéseknél elkövetett hibák elkerülése érdekében egy szakértőkből álló bizottság kiküldését kéri „a magyar kérdés igazságos és általános megnyugvást hozó rendezésének előkészítésére", a magyar békeszer­ződéssel kapcsolatos politikai, gazdasági és területi kérdések megvizsgálására. 1946. január 27. A szlovákiai református egyház Szervező Bizottsága Kalvínske hlasy címmel szlovák nyelvű havilap kiadásába kezd. Első száma Magyarizsépen, következő számai már Kassán jelennek meg. 1946. január 30. Prágában kicserélik a megerősítő okiratokat, ezzel hivatalosan is életbe lép a Kárpátalja Szovjetuniónak való átadását kimondó csehszlovák-szovjet szerző­dés. 1946. február 1. A magyar kormány újabb jegyzékkel fordul az amerikai, brit és szovjet kormány­hoz a béketárgyalások előkészítésével kapcsolatban, amelyben reményét fejezi ki, hogy a békekötés nem a bosszúállás szellemében fog történni, mivel hosszú távon csak az igazságra épülő méltányos rendezés teremthet békés légkört. A jegyzék szerint a délkelet-európai rendezés egyik alapelvének „a nemzetiségi és területi kérdés összhangba hozatalának” kellene lennie. 1946. február 4. Az SZTH felkéri a Megbízottak Testületét, hogy a lakosságcsere sikeres lebonyo­lítása érdekében rendelje el a magyar és német lakosság összeírását. Az SZTH szerint az összeírás adatait fel lehet majd használni a béketárgyalásokon, az ez­zel párhuzamosan zajló vagyonösszeírás pedig elősegíti a belső telepítés lebo­nyolítását. 1946. február 6-10. Prágában újabb tárgyalásokra kerül sor Vladimír Clementis és Gyöngyösi János között a csehszlovák-magyar lakosságcseréről, amelyen a magyar küldöttség­­fenntartásai ellenére - elfogadja a csehszlovák fél által javasolt lakosságcsere­

Next

/
Thumbnails
Contents