Popély Árpád: A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1944-1992 - Nostra Tempora 13. (Somorja, 2006)
A (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének vázlata
22 A (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének vázlata megfogalmazása már egyenesen a kommunisták nevéhez fűződik. A német- és magyarellenes jogfosztó intézkedések alapdokumentumává és hivatkozási forrásává váló ún. kassai kormányprogram Vili. fejezete a kollektív bűnösség elve alapján kilátásba helyezte a németek és magyarok megfosztását csehszlovák állampolgárságuktól, IX. fejezete felelősségre vonásukat, X. és XI. fejezete vagyonuk lefoglalását, XV. fejezete pedig iskoláik bezárását. A kormányprogram közzétételét követően jogszabályok sokasága látott napvilágot, amelyek a német és magyar kisebbséget gyakorlatilag törvényen kfvüli állapotba helyezték. A magyarellenes jogalkotást ugyanakkor téves volna csupán a Beneš-dekrétumokkal azonosítani, hiszen Szlovákiában, ahol a dekrétumok egy része ráadásul érvénybe sem lépett, a magyarság jogfosztását elsősorban az SZNT rendeletéi szabályozták. Beneš két legnagyobb horderejű, legkíméletlenebb elnöki dekrétuma kétségkívül az 1945. augusztus 2-án kelt 33/1945. sz. alkotmánydekrétum, valamint az 1945. október 25-i 108/1945. sz. dekrétum volt, amelyek - az aktív antifasiszták kivételével - a teljes magyar és német lakosságot megfosztották csehszlovák állampolgárságuktól, ill. vagyonuk elkobzásáról rendelkeztek. Emellett jogszabályok tömege mondta ki többek között a magyarok (és németek) mezőgazdasági vagyonának elkobzását, a magyar egyesületek feloszlatását, a magyar köz-, majd magánalkalmazottak elbocsátását állásukból, nyugdijuk és szociális ellátmányuk megvonását, a magyarok kizárását az egyetemekről és főiskolákról, az önkormányzatokat felváltó nemzeti bizottságokból, a politikai pártokból, valamint választójoguk megvonását. Bezárták a magyar iskolákat, betiltották magyar könyvek és újságok kiadását és behozatalát, a magyar nyelv használatát a közhivatalokban, a magyarok rádiókészüléket nem birtokolhattak, polgári keresetet nem indíthattak, hadisegélyt nem kaphattak, házaikból, lakásaikból kártérítés nélkül bármikor ki lehetett őket lakoltatni, s bármikor közmunkára lehetett őket kötelezni. A legsúlyosabb magyarellenes atrocitásokra Kassán és Pozsonyban került sor. Kassán már 1945 márciusában és áprilisában több ezer magyar családot kényszerítettek arra, hogy - legfeljebb 50 kilogrammos kézipoggyásszal - hagyja el az ország területét, Pozsonyból pedig 1945. május 3-ával kezdődően több ezer magyart internáltak a pozsonyligetfalui gyűjtőtáborba. Ezzel egy időben Szlovákia-szerte megkezdődött a Magyarország trianoni területéről származó magyarok letartóztatása, internálása és áttoloncolása Magyarországra. Csehszlovák adatok szerint 1945 májusában és júniusában néhány hét leforgása alatt 31 780 magyart toloncoltak át a magyar határon. A magyarellenes jogalkotás és a trianoni Magyarország területéről beköltözöttek kitoloncolása tehát 1945 tavaszán már folyamatban volt, az őshonos magyar lakosság kitelepítéséhez azonban a csehszlovák kormány még mindig nem kapta meg a nagyhatalmi jóváhagyást. A csehszlovák diplomácia ezért a három győztes nagyhatalom: az USA, Nagy-Britannia és a Szovjetunió 1945 nyarán öszszeülő potsdami konferenciája előtt ismét megpróbálta megszerezni jóváhagyásukat nemcsak a német, hanem a magyar lakosság kitelepítéséhez is. Az 1945. augusztus 2-án véget ért potsdami konferencián a két nyugati nagyhatalom a megismételt csehszlovák követelés ellenére ismét nem adta bele-