Simon Attila (szerk.): A határon túli magyar tudományos könyvkiadás - Nostra Tempora 12. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)
Lábadi Károly: A horvátországi magyarok és könyvkiadásuk (1990 - 2005)
80 Lábadi Károly székhellyel megalakították a Magyar Egyesületek Szövetségét (MESZ-t). Tizennyolc egyesület csatlakozott a társuláshoz. Célkitűzésül fogalmazták meg az alapítók: „A MESZ rendeltetése a magyar egyesületek és művelődési egyesületek egybegyűjtése a Horvát Köztársaságban azzal a céllal, hogy összeegyeztesse és meghatározza a Horvát Köztársaságban élő magyar kisebbség közös érdekeit, képviselje ezeket az érdekeket tevékenységének minden területén és szegmentumában, s hogy hatékony együttműködést létesítsen közöttük.” Ezenkívül tevékenységi területükhöz sorolták az iskoláztatást, oktatást, tájékoztatást, kiadói tevékenységet, kulturális alkotótevékenységet, a tudományt, művészetet, gazdaságot, a szociális kérdéseket, valamint a sportot. A háborús esztendők gyökeresen megváltoztatták, átalakították a horvátországi magyarság érdekképviseleti szervezeteit és intézményeit. Ha nehezen is, de 1997 után érezhetőbb és hatékonyabb lett jelenlétük, azonban az egymással való versengés és az ellentétes érdekek képviselete rányomta bélyegét az eredményességre. A helyzetet súlyosbította az anyagiak és a szakemberek hiánya is. A magyar közösség eljutott arra a pontra, amikor láthatóvá vált annak a veszélye, hogy hosszabb távon, néhány évtized múlva lassan-lassan már nem számít demográfiai tényezőnek: a háború kezdetét megelőző esztendőben, 1991-ben tartott népszámlálás szerint az országban 22 335 magyar nemzetiségű lakost írtak össze, tíz évvel később ez a szám már 16 595 főre apadt. A fogyatkozás elérte a 25, 77 százalékot! Súlyosbító tényezőnek számít, hogy mindössze egyharmaduk él homogén nyelvi környezetben. A meg- és fennmaradás napi küzdelmei és ellenségeskedés feladása mellett ezért az így összezsugorodott népcsoport részéről minden megjelentett könyv, minden kiadott újság- vagy folyóiratszám is fegyverténynek számít. A horvátországi magyarság könyvei és folyóirata A megsemmisülés veszélyérzete - melyet alátámaszt az a tény, hogy az elmúlt 95 esztendő alatt az 1910-es évben összeírt 124 ezerről 16,5 ezerre, azaz majd egyhetedére csökkent a magyar lakosság - volt évtizedek óta a Horvát Köztársaságban a legnagyobb sürgetője a társadalomtudományi, elsősorban a néprajzi kutatásoknak.1 Az 1991-es szerb agresszióig a kutatók különösképpen a Duna és a Dráva összeszögellésében elterülő Drávaszög tradicionális népéletét térképezték fel legarányosabban és legrészletesebben. A Kárpát-medence egyik legjobban feltárt magyar néprajzi csoportja lett a drávaszögi, több mint két tucatnyi könyv és sok-sok tanulmány szól róla. Ez utóbbiak az anyaországi lehetőségek mellett a Horvátországi Magyarok Szövetsége gondozásában 1979 és 1990 között kiadott, Tröszt Sándor által szerkesztett tíz évkönyvben - melyből egy összevont - jelenhettek meg. A nevezett időszakban ez volt az egyetlen olyan kiadvány, mely évi rendszerességgel lehetőséget biztosított a horvátországi magyar szerzőknek, kutatóknak a tudományos igényeket kielégítő helytörténeti és néprajzi tanulmányaik megjelentetésére. Ezekben a kötetekben több tucatnyi e témába vágó publikáció kapott helyet. A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége 1993-tól 2000-ig Lábadi Károly szerkesztésében Rovát
