Simon Attila (szerk.): A határon túli magyar tudományos könyvkiadás - Nostra Tempora 12. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)
Biró A. Zoltán: Tudományos könyvkiadás Erdélyben 1989 után
38 Biró A. Zoltán Tudományos könyvkiadás 1989/90 után Romániában a magyar nyelvű tudományos könyvkiadás 1989 után alig néhány hónap alatt sokszereplőssé, és szinte áttekinthetetlenül eklektikussá vált. Egyik napról a másikra szűnt meg a könyvkiadás központosított irányítása, a cenzúra, változott meg a jogi és adminisztratív környezet, lehetőség nyílt a szabad intézményalapításra és könyvkiadásra. Az 1989-es változás után azonnal, sorban jelentkeztek az erdélyi magyar tudományos műhelyek. Egy részük korábban is létező szervezetek jogutódaként jelentkezett (jellegzetes példája az Erdélyi Múzeum Egyesület), mások új intézményként definiálták magukat (jellegzetes példája a Csíkszeredái KAM). Jellemző, hogy nem kapcsolódtak az országos román intézményhálózathoz, és nem kapcsolódtak az egyetemi képzéshez sem. Ez a „független" létforma a mai napig meghatározó jegy. Könyvkiadók, folyóiratok a rendszerváltás után azonnal létrejöttek, azonban a fiókokban nem voltak érdemleges mennyiségben kéziratok, és a potenciális szerzők száma is nagyon kevés volt. Kéziratok nem voltak, mert az 1980-es évek második felére a romániai magyar könyvkiadás gyakorlatilag megszűnt, s kiadási remény híján nem születtek kéziratok. Kutató is nagyon kevés volt, hiszen az 1970-es évek végétől a fiatal generáció már nem juthatott be szakmai intézményekbe, így ők részben tanári pályát választottak, részben kivándoroltak. Az 1989-es fordulat után több mint 10 évet kellett várni arra, hogy a humántudományok terén új, publikáló generáció jelentkezzen. Ezért a kilencvenes évek romániai magyar könyvkiadását - az 1989 előttről „megmaradt” igen kevés számú középgenerációs szakember szereplése mellett - a középszer, rosszabb esetben a szakmai dilettantizmus uralta. Ennek oka az is, hogy az újonnan alakult kiadók nem tudtak és nem is kívántak a tudományos könyvkiadásban szakmai szempontokat érvényesíteni, a magyarországi finanszírozási források megszerzése és elköltése mindig fontosabb volt, mint a szakmai kiadványok minősége, valamint nem működött és ma sem működik nyilvános szakmai kritika. Az okok még sorolhatók. Mindez felfogható a társadalmi átmenet természetes folyományaként is. Az azonban tény, hogy ebben a meglehetősen eklektikus és változó értékű „tudományos" könyvhalomban nehéz beazonosítani a tudományos könyvkiadás szakmai funkcióinak tényleges hatásköreit. Nem az a gond, hogy magukat tudományosnak nevező dilettáns könyvek sokasága került és kerül kiadásra. Még csak az sem, hogy a kisebbségi identifikációs folyamatok kiszolgálása jó indokot és védelmet ad szakmainak nevezett finanszírozásokra. Komolyabb problémának azt látom, hogy a jelenlegi, immár másfél évtizedes következetlen és súlypontok nélküli könyvkiadási, finanszírozási, forgalmazási gyakorlatban a tényleges tudományos könyvkiadás társadalmi paraméterei megfoghatatlanul „föloldódnak". Gondolok itt mindenekelőtt az egyetemi és posztgraduális szakmai képzésben vállalt szerepre, a nemzetközi szakmai kapcsolatépítés eredményeire, a közgondolkodás formálására, a kutatásoknak és publikációknak a társadalmi átmenetben való hasznosulási módozataira. Minderről csak feltételezéseink, legfeljebb eseti jellegű információink lehetnek. Holott ezeknek az információk
