Öllös László: Emberi jogok - nemzeti jogok. Emberi és polgári jogok-e a nemzeti kisebbségek jogai? - Nostra Tempora 10. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
IV. Nemzet és morál
Nemzeti szenvedély 95 mindenkinek nemzeti farkasa állapottal szemben. Az ilyen állapot természetszerűleg nem jogállapot akkor sem, ha éppen nincs nyílt háború, hiszen a felek visszaszorítani, uralni kívánják egymást, és csak az erőegyensúly korlátozza őket ebben a szándékukban. A problémát általában úgy fogalmazzák meg, hogy mivel a nemzeti identitást szenvedélyelemei uralják, és az alapvető nemzeti cél az adott nemzet tagjainak egy államba tömörítése, ezért ha bárki olyan szintű jogokat kíván biztosítani a nemzeti kisebbségek számára, melyek hatékonyan akadályozhatják asszimilációjukat, azaz lehetővé teszik számukra, hogy a többséggel legalábbis azonos ütemben fejlődjenek, akkor az ilyen szándék az adott állam veszélyeztetésével egyenlő törekvés. Ugyanakkor Max Weber kapcsán állíthatjuk, hogy a nemzeti szenvedély kérdése is olyan nem véglegesíthető elemekből álló jelenség, amely esetében a szükséges nemzeti konszenzus tartalmát pontosan nem lehet megadni. Azaz pontosan sem azt nem lehet megszabni, hogy mely szenvedélyek a nemzetiek, és melyek nem, sem pedig azt, hogy kinek a szenvedélyei nemzeti szenvedélyek. Ezekben a kérdésekben csődöt mond a többségi döntéshozatal a nemzeti többség körében is. A liberális nacionalizmus döntéshozatali rendszerében azonban nincs más mód e kérdések eldöntésére, mivel az emberi jogok eszköztára kiiktatódott. Ha a mindenkori többség által hatalomba segített kormányzat dönt e kérdésekben, akkor a mindenkori végrehajtó hatalom jelenti a nemzeti szenvedélyek megszabásának legitim testületét. Vagyis ezen a ponton egy feszültségforrás kerül a józan ész rendjébe, egy szenvedélyszerűnek tartott elem, amellyel szemben gyengének érezte magát a józan ész világa. De nézzük, valóban így van-e! Mindenekelőtt ismét azt a kérdést kell felvetni, hogy csupán szenvedély-e a nemzeti identitás. A válasz nyilvánvalóan az, hogy nem. A nemzeti identitásnak vannak olyan elemei, amelyek nem tartoznak pusztán szenvedélyeink körébe. Ha ugyanis ilyen elemei nem volnának, akkor aligha válhatott volna a modern állam egyik fő szervezőelvévé, nem válhatott volna a rendiséget felváltó identitásformává, amely képes összetartó erővé válni az ipari forradalom, a modern tudományosság korában. Ugyanakkor érzelmi komponensei kétségtelenül vannak.
