Öllös László: Emberi jogok - nemzeti jogok. Emberi és polgári jogok-e a nemzeti kisebbségek jogai? - Nostra Tempora 10. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
IV. Nemzet és morál
Nemzeti részrehajlás 133 kizárólagosságot követelő és az életformák egyenjogú együttélését tisztelő álláspontok közt. Egyet kell érteni Habermasnak azzal a megállapításával, hogy „A kultúrák csak akkor maradnak életben, ha a kritikából és az elszakadásból erőt merítenek önmaguk átalakításához”.201 A kultúrák önátalakításhoz való ereje valóban feltétele fennmaradásuknak. Ugyanakkor egy több szempontból is fontos megállapítást tesz e tényező jogi garanciáiról. „A jogi garanciák mindig csak azt biztosíthatják, hogy saját kulturális miliőjében mindenki fenntarthassa ezen erő megújításának lehetőségét. Ez pedig nemcsak az elhatárolódásból ered, hanem legalább olyan mértékben az idegenekkel és az idegenséggel folytatott párbeszédből is.’’202 Ám a fenti álláspont csak abban az esetben védhető, ha a jogot morális alapok nélküli instrumentális elemnek tekintjük. Ekkor lehetséges, hogy az egyes csoportok sajátosságainak jogi védelme „csak” a többitől való elhatárolódásuk eszköze legyen. Jogaik morális megalapozása során azt kell feltételezniük, hogy a morális alapok is a partikularizmusban gyökereznek. Ha azonban az egyetemes emberi értékekben keressük alapjukat, akkor aligha. Habermas világosan látja, hogy a liberális jogrendszer általa is kritizált változata „az alapjogok univerzalizmusát szükségszerűen a különbségek absztrakt elsimításaként érti félre”,203 és ez mind a kulturális, mind a társadalmi különbségekre vonatkozik. Ugyanakkor látja azt is, hogy a jogelmélet ezen általa szelektívnek nevezett változatát „az alapjogok megvalósításának demokratikus értelmezése segítségével”204 kell korrigálni. Tehát ebben az esetben is a már korábban feltett kérdésbe ütközünk: fellehető-e az egyetemesség a nemzeti jellegben, avagy ez a jelenség pusztán a partikularizmus egyik kifejeződése, amely így szükségszerűen konfliktusba kerül az egyetemessel? A jogot valóban nem azonosíthatjuk pusztán egy etikai-politikai önértelmezéssel, amint azt Habermas a kommunitáriusok kritikájaként megfogalmazza. Ugyanakkor „megvalósítási folyamatához” nem mindig elégséges „a jó közös koncepciójáról” folytatott „önértelmezési diskurzus” sem. Ha a modern állam individualisztikus, mert az egyes személyt teszi meg egyéni jogok hordozójává, valamint magának a jognak nem elég megkövetelnie a
