Kovács Éva: Felemás asszimiláció. A kassai zsidóság a két világháború között (1918-1938) - Nostra Tempora 9. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

II. Iskoláztatási stratégiák a kassai zsidóság körében

Iskoláztatási stratégiák a kassai zsidóság körében 67 hipotézisemet: az 1920/21-es tanév kivételével az összes mintaévben a kassai népességen belüli arányukat meghaladó mértékben voltak jelen a gimnáziumokban. Az 1920/21-es alacsonyabb arányuk sem azzal magyarázható, hogy esetleg kevesebben akarták volna gyermeküket gimnáziumba beírat­ni, hanem elsősorban azzal a változással függött össze, hogy a megszüntetett magyar középiskolák helyébe még nem állí­tottak fel újakat, így sokan - köztük szép számmal zsidók is - kiszorultak a hivatalos oktatásból.27 A felüliskoláztatás mér­téke - vélhetően elsősorban a már ismertetett demográfiai tényezők (gyerekszámcsökkenés), a tradicionálisabb iskoláz­tatásé ortodox népesség létszámbeli növekedése, és a ma­gyartannyelvű oktatás visszaszorulása miatt, de a frissen be­költözött művelt csehországi hivatalnokrétegnek köszönhető­en is - a vizsgált időszakban csökkenő tendenciát mutat. 1930-ra Kassán 18,6%-ra, Szlovákiában 12,7%-ra esik vissza a zsidó (izraelita) tanulók aránya.28 A zsidó diákok aránya a gimnáziumok oktatási nyelvét te­kintve lényeges eltéréseket mutat: 8. táblázat: Az elsős izraelita vallású tanulóknak az összes el­sős tanulóhoz viszonyított aránya a gimnázium oktatási nyel­ve szerint (%) Tannyelv/Mintaév szlovák magyar összesen 1920/21 6,2 30,0 15,4 1925/26 17,2 45,0 21,4 1930/31 14,5 31,9 18,5 1935/36 12,4 22,7 13,8 Forrás: lásd 7. táblázat Az adatok alapján csak relatív felüliskoláztatásról beszélhe­tünk: a szlovák tannyelvű gimnáziumi oktatásban a zsidók az össznépességhez viszonyított arányaiknak megfelelően, illet­ve annál kisebb mértékben részesednek, ezzel szemben a magyar gimnáziumban ezt az arányt jóval meghaladó mérték­ben. Az izraelita vallású tanulóknak az összes beíratotthoz vi­szonyított aránya mindkét gimnáziumtípusban folyamatosan csökkent, a csökkenés azonban egyenlőtlen volt: a magyar

Next

/
Thumbnails
Contents