Kovács Éva: Felemás asszimiláció. A kassai zsidóság a két világháború között (1918-1938) - Nostra Tempora 9. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Kutatási hipotézisek
20 Kutatási hipotézisek sára irányuló évszázados magyar politikai törekvések után tehát az egykori Felvidék zsidó népessége új erőtérbe, egy sajátos disszimilációs politikai légkörbe került. A magyar etnikum ily módon való gyengítése a csehszlovák nemzetiségi politika számára kézenfekvőbbnek látszott, mint a már elmagyarosodott zsidóság szlovákokhoz történő asszimilálódásának erőltetése. Bár ez a „disszimilációs társadalmi szerződés" nyilvánvalóan kevésbé volt hatékony, mint a múlt századbeli magyar-zsidó „asszimilációs társadalmi szerződés”, a szlovákokhoz való kreatív asszimiláció első csírái már a harmincas években megjelentek: egyre többen sajátították el a szlovák nyelvet, és vallották magukat szlovák nemzetiségűnek az izraelita vallásúak közül. A szlovákokhoz való asszimilációt elsősorban az a - szlovákság társadalomszerkezetében rejlő - körülmény nehezítette, hogy a szlovák nemzet(iség) nem rendelkezett olyan társadalmi rétegekkel (nemzeti nemesség és középosztály, világi értelmiség), amelyek az asszimilációban részt vehettek volna, akikhez asszimilálódni „érdemes” lett volna. Az asszimiláció általában akkor hatékony, ha a társadalmi mobilitás felgyorsulásával jár. A mobilitási előnyöket azonban a csehszlovákiai zsidóság akkor is élvezte, ha zsidó vagy nemet nemzetiségűnek (tehát nem magyarnak) vallotta magát. A csehszlovákiai politikai légkör sokkal szabadabb volt, mint a magyarországi: az általános és titkos választójog révén demokratikus politikai rendszer jött létre, melyben új politikai alternatívák nyilottak az ott élők számára, olyanok, amelyekre Magyarországon nem, vagy csak korlátozott mértékben volt lehetőség. Nemcsak a magyar és a német nemzetiségnek, hanem a zsidóknak is módjuk volt arra, hogy nemzetiségi alapon politizáljanak: 1918-ban megalakult a Zsidó Párt, amelynek minden olyan szlovenszkói városban, ahol nagyobb lélekszámú zsidó közösség élt, helyi szervezetei jöttek létre. A párt cionista alapelveket vallott, de reálpolitikáját inkább a csehszlovákiai diaszpóra-zsidóság nemzetiségi érdekképviselete jellemezte. Bár a Zsidó Párt soha nem vált a szlovákiai zsidóság országos politikai szócsövévé, a helyi közigazgatásokban a húszas években még kisebb-nagyobb súllyal helyet
